A virtuális és kiterjesztett valóság, valamint a mesterséges intelligencia állíthatja új növekedési pályára a telefongyártókat, emiatt a szoftverfejlesztési befektetések és partnerségek kerülnek előtérbe.

A nemrégiben zárult barcelonai mobil világkonferencián több elemzőcég is foglalkozott az okostelefonok jövőjével. A felhasználók egyre több kritika fogalmaznak meg ezekkel a készülékekkel kapcsolatban: vannak, akik a hardveres újításokat hiányolják, mondván a tábláscsoki forma már unalmas, hozhatnának a gyártók valami újat, mások inkább a szoftveres megoldásoktól várnák a felhasználói élmény javulását. (Az IDC legutóbbi felmérése szerint a piac ismét felfelé ível.)

A nagyok sem ülhetnek a babérjaikon

Ezt a célt szolgálhatja a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence – AI). Ennek mai legnépszerűbb megjelenési formái, a már piacon lévő virtuális asszisztensek, mint az Apple Sirije vagy a Google Assistant gyors tempóban terjednek, a mobileszközök minden szegmensében megjelennek, legyen szó fényképezőgépekről, audioeszközökről vagy egyéb készülékekről – állítja az IHS Markit amerikai piackutató.

Az okostelefonok pedig amolyan interfészei lesznek a konzumer AI-nek, és egyben tetemes mennyiségű adatot szolgáltatnak a technológiai cégeknek az újabb mesterségesintelligencia-rendszerek kipróbálásához.

A Google, az Apple, a Sony, a Microsoft és a Samsung is jelentős pénzt fektet a saját AI- és hangalapú virtuális asszisztenseibe. A versenyben maradáshoz a náluk kisebb házon belüli szoftvertudással rendelkező szereplők a partnerségi lehetőségeket keresik majd.

A nagyok sem ülhetnek a babérjaikon. Ahogy az Amazon Alexája utat tör magának más eszközökbe is, a Google-nek is növelnie kell a saját asszisztensének az elérhetőségét az összes androidos okostelefonban.Ehhez a cég már meg is tette az első fontos lépést: a Pixel és Pixel XL okostelefonjaiban megjelent Google Assistant például hamarosan általánossá válhat az Android 6.0-s (Nougat) és 7.0-s (Marshmallow) eszközökön. Az Apple-nek pedig, amely több mint öt éve jelent meg a Sirivel, a versenyben maradáshoz elő kell rukkolnia valami új mesterségesintelligencia-alapú képességgel is.

Hasonló hibába eshetnek a gyártók a virtuális és a kiterjesztett valóság terén is, ha nem gondoskodnak arról, hogy ezeken a technológiákon alapuló, de valóban praktikus okostelefonos alkalmazásokat találjanak a vevők.

Az AI lehetőség megjelenése a készülékekben az okostelefonok piacának jövőbeni alakulása szempontjából is jókor történt meg. Az évtized végére a használatban lévő okostelefonok száma meghaladhatja a 6 milliárdot (tavaly 4 milliárd ilyen készülék volt használatban). Az évente eladott új eszközök növekedése egyébként 2016-ban megtorpant, sőt a fejlett piacokon mintegy 2 százalékos visszaesést mértek a piackutatók.

Csökken a készülékcserélési hajlandóság

Nem lassul ugyanakkor a mobilapplikációkra fordított költés: 2016-ban 54 milliárd dollárt költöttek erre a felhasználók, az évtized végére viszont már 20 milliárd dollárral többet fordítanak alkalmazásvásárlásra. A nagyobb vállalatok is egyre erőteljesebben használják az amúgy gyorsan avuló mobilapplikációkat és szolgáltatásokat annak érdekében, hogy jobban becsatornázzák a fogyasztókat az ökoszisztémába. A vevői, a kommunikációs, a reklám-, az értékesítési és a fizetési applikációk kombinációja új növekedési lehetőségeket hozhat. Az Apple Payhez vagy az Android Payhez hasonló mobilfizetésre alkalmas készülékek száma 2020-ig közel megkétszereződik: a 2016-ban 2,7 milliárd ilyen készülék volt, de az évtizetd végére ezek száma meghaladhatja az 5 milliárdot.

A kutatók szerint már csak azért is érdemes az okostelefon-gyártóknak szemléletet és stratégiát váltani, mert a legfrissebb statisztikák szerint világszerte csökken a készülékcserélési hajlandóság. A Kantar Worldpanel adatai (lásd a grafikont) jól szemléltetik az elmúlt három évben végbement változásokat a három nagy földrészen, Amerikában, Európában és Kínában. Az amerikai mobilelőfizetők körében 2014-2016 között közel két hónappal nőtt készülékcsere ciklusa. Hasonló trend figyelhető meg a fejlett európai piacokon is. Ettől némileg eltér Kína, ahol még kissé képlékeny az okostelefon-piac és ahol az Oppo és a Vivo olcsó okostelefonjai különösen népszerűek.

 
Kantar Worldpanel – készülékcsere-ciklus 2013-2016
Create line charts

A fejlett piacokon már más értékesítési stratégiára kell váltaniuk a gyártóknak és a szolgáltatóknak, mert a növekedés ösztönzése céljából az utóbbi években alkalmazott ún. "korai készülék-upgrade" programok nem igazán váltak be.

Aranyat ér a vevői hűség

A vevői hűséggel is kellene kezdeniük valamit a gyártóknak, hogy növelhessék eladásaikat. A felmérések azt mutatják, hogy azok a vásárlók, akik egy márkából legalább kétféle eszközzel rendelkeznek, sokkal lojálisabbak a márkához, mint akiknek csak egy készülékük ugyanosan gyártmányú eszközük van. Az USA-ban például az iPhone-tulajdonosok lojalitása 92, míg a telefon mellett iPaddal is rendelkezőké 96 százalékos. A Samsungnál ugyanez a következőképpen alakul: a csak telefonnal rendelkezőknél 67 százalékos, a Samsung tablettel is rendelkezők körében pedig 74 százalékos a hűség.

A viselhető eszközökkel mint a jövő nagy mobiltechnológiájával kapcsolatban azonban túlzottan nagyok voltak a várakozások. Néhány szakértő még arra is számított, hogy az okosórák ugyanolyan népszerűek lesznek, mint az okostelefonok, de mivel előbbiek többsége nem képes a telefontól függetlenül működni, ez a trend egyelőre vágyálom maradt. Az értékesítési adatok alapján is az látszik, hogy a viselhető eszközökben inkább a gyártók látnak több potenciált, nem a vásárlók. (Az okosóra-piacról itt írtunk legutóbb.

A képet az árnyalja, hogy a viselhető eszközök elfogadottsága földrajzilag más és más. Az USA-ban például több mint 40 millió amerikainak, a népesség 16 százalékának van valamilyen aktivitásmérő eszköze vagy okosórája. Ezen eszközök penetrációja Európában még jóval alacsonyabb, alig 9 százalék.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.