Az SAP közelmúltbeli nagy technológiaváltása nyomán született a HANA-alapú S4 integrált vállalatirányítási rendszer és a Hybris is. Az új e-commerce és CRM-megoldás bevezetését már meg is kezdte Magyarországon az S&T. (x)

Az SAP legújabb technológiái közül a következő hónapokban kettőt is bevezet Magyarországon az S&T Magyarország Kft. Az informatikai tanácsadó cég, a német szoftveróriás hazai partnereként egyfelől megbízást nyert el egy komplett S4 rendszer megvalósítására, egy másik hazai projekt keretében pedig a Hybris nevű új ügyfélkapcsolati (CRM) és e-commerce megoldás bevezetését végzi.

"Az S4 a jövő az SAP-nál, a világon eddig kevesebb mint száz ilyen ERP-projekt valósult meg. Az általunk elnyert megbízás lesz az első S4-bevezetés Magyarországon" – mutat rá az üzlet jelentőségére Török György, az S&T SAP-üzletágának a vezetője. Hozzáteszi, az S4 a korábbi R3 integrált vállalatirányítási rendszer következő generációja, ami rugalmas mobileszközös (okostelefon, tablet stb.) kezelőfelületével jelentős technológiai ugrást jelent a korábbi változatokhoz képest.

Hogy miért is éri meg a generációváltás az ügyfelek számára? Az üzletágvezető az elsők között említi a költséghatékonyságot. Az S4 karbantartása hosszabb távon olcsóbb, mivel az új funkciókat a korábbiaknál könnyebben lehet hozzá kifejleszteni. A rendszer másik előnye, hogy Fiori-alapú. A Fiori szintén új termék az SAP-nál, használatával az alkalmazások már bármilyen mobil eszközön elérhetők.

Török György a további előnyök közé sorolja a riportolási folyamatok felgyorsulását, még a nagyon bonyolult jelentések is valós időben jeleníthetőek meg a rendszerben, így az S4-nél nincs szükség külön üzleti intelligencia alkalmazásra (BI) sem.

Magyarországon várhatóan igen nagy lesz a kereslet az S4 bevezetések iránt, mivel igen nagy a bázisa az R3-nak is, a régi felhasználóknak pedig a webes kezelőfelület komoly ösztönzést adhat a generációváltásra. "Ezért is fontos, hogy a szakembereink már elsajátították az SAP legújabb technológiáival kapcsolatos ismereteket is" – emeli ki az üzletágvezető.

Az S&T stabilan őrzi a pozícióját az SAP-technológiákkal összefüggő üzemeltetés támogatási szolgáltatás piacán is. Az SAP PCoE auditált minősítéssel rendelkező 50 fős szakértői csapat már több mint 30 ügyféllel áll folyamatos kapcsolatban. A szolgáltatási szintek (SLA) szerződésenként egyedileg meghatározhatók, és a munka egy külön ügyfelekre szabható szolgáltatásmenedzsment rendszer keretében zajlik.

Az S&T Consulting Hungary Kft. az 1993-ban alapított és 2003 óta tőzsdén jegyzett S&T AG magyarországi leányvállalata, a hazai informatikai piac egyik meghatározó szolgáltató cége. Éves árbevétele 2014-ben meghaladta a 7,5 milliárd forintot, ami 12 százalékos növekedést jelent a 2013-as eredményhez képest. A budaörsi székhelyű társaság jelenleg több mint 100 főt foglalkoztat.

További információk: snt.hu.

Cloud & big data

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.