Ezúttal az Amazon és a hyperscale adatközpontok vitték a hátukon a boltot.

Az IDC friss adatai alapján a globális szerverpiac 2017 második negyedévében 15,7 milliárd dolláros forgalmat produkált, ami 6,3 százalkékos növekedésnek felel meg az előző évi eredményekhez képest. A trend több negyedéven át tartó küszködés után fordult meg, ami a piackutató szerint az új Intel processzorarchitektúrákra való várakozásra és a felhőszolgáltatók egyre nagyobb étvágyára vezethető vissza. A piac többi szegmense továbbra is stagnált, a szállítások volumene 1,9 százalékkal 2,45 millió darabra emelkedett.

Az alsó kategóriás szerverekből származó bevételek 8,3 százalékkal 12,9 milliárd dollárra emelkedtek, a középkítegóriába sorolt termékek forgalma pedig 19,6 százalékkal 1,5 milliárdra nőtt. A felső kategóriában ugyanakkor hasonló mértékben, 18,9 százalékkal csökkent a kereslet, ami így 1,3 milliárd dollárt termelt. Az IDC ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a felső szegmensben még hosszú ideig visszaesés várható világszerte.

A Dell teljesen feljött a HPE nyakára

A hyperscale megoldások kapcsán ugyanakkor megfordult a szél: bár korábban sokanmég csak vizsgálgatták a megtérülés hardveres kritériumait, a második negyedévben már komoly telepítésekre került sor. Ebből leginkább az Amazon vette ki a részét, ahová a globálisan leszállított egységek több mint 10 százaléka került.

Ma a hyperscale kategória vezeti az architekturális fejlesztéseket, az IDC szerint a piac többi része a következő negyedévekben zárkózhat csak fel. A meghatározó foylamatok közé a vállalati cloud megolások evolúciója mellett a szállítói portfóliók átalakulását sorolják, amennyiben egyre szaporodnak bennük a moduláris rendszerdizájnok, és a korábbinál nagyobb hangsúlyt kapnak a gyorsítótár-technológiák is. Az x86-os szerverek forgalma globálisan 10,4 százalékkal növekedett 2016 második negyedévéhez képest, a más típusú termékekre viszont összességében 21,5 százalékkal kevesebbet költöttek.

 

Szerverpiac Q2 2017
Infogram


A HPE (H3C) továbbra is a legnagyobb szállító 21,3 százalékos piaci részesedéssel és 8,4 százalékos éves forgalomcsökkenéssel. Őket az egyenletesen növekvő Dell követi 17,7 százalékkal, majd az IBM, a Cisco és a Lenovo következik együttesen is valamivel kisebb piaci jelenléttel (az IBM például több mint 20 százalékos csökkenést jegyzett). Az ODM (original desing manufacturer) gyártók részesedése már 22,6 százalékos volt, miután a nagy adatközpontokban tovább növekedett az igény az árban is megfelelő, egyedi tervezésű szerverekre, az "egyéb" kategóriába pedig a bevételek 21 százaléka esett.

A szállítások volumenét tekintve a HPE és a Dell a statisztikai hibahatáron mozgó különbséggel, holtversenyben állt az első helyen 20,7 és 20,1 százalékos piaci részesedéssel.

A legnagyobb bővülést ezúttal a közép- és kelet-európai régió mutatta, ahol a szállítók a tavalyinál 13,5 százalékkal magasabb forgalmat jegyeztek. Ettől nem sokkal maradt el az ázsiai (csendes-óceáni) térség a maga 12,9 százalékával, a kínai piac pedig 10,3 százalékot erősödött. Észak-Amerika már csak 7,1, Nyugat-Európa 2,7 százalékos éves növekedést produkált, míg Latin-Amerika, Afrika és a külön régióként kezelt Japán rendre 11,5, 3,3 és 2,2 százalékkal teljesített gyengébben a tavalyinál.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.