Ezer új nyitott pozíciót hirdetett meg a vállalat az EMEA régióban, kettő-hat éves gyakorlattal keres szakembereket.

Ezer új nyitott pozíciót hirdetett meg az Oracle az EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika) régióban. A Change Happens Here (A változás itt történik) nevű toborzási kampányban fiatal, de már némi tapasztalattal rendelkező munkatársakat keres több területen is. Az értékesítők mellett HR-eseket, toborzási szakembereket, marketingeseket, pénzügyeseket, és beszerzési lánc menedzsmenttel foglalkozókat keresnek 2-6 év szakmai múlttal.

Régóta dolgoznak egy új modellen

A vállalat menedzsmentje már több éve beszél arról, hogy a felhős tervek megvalósításához új értékesítési stratégiai is kell. Ennek kialakítását már az évtized első felében megkezdték. Belső képzéseket indítottak, és elkezdték a kompenzációs modellek átalakítását. Ez utóbbira ezért is szükség volt, mert az on-premise és az on-demand modellnél másként alakul a bevételek szerkezete. Safra Catz társ-vezérigazgatója ezt azzal a példával érzékeltette egy korábbi interjújában, hogy egymillió dollárnyi licenc öt év alatt hoz újabb 1 milliót a terméktámogatásból, míg 1 millió dollárnyi PaaS 5 milliót hoz támogatásból ugyanennyi idő alatt.

A fokozatosság elvét azonban be kellett tartani, hiszen a bevételek legnagyobb részét továbbra is a licencértékesítés és az ahhoz kapcsolódó támogatás hozza. De míg a licencekhez kötődő bevételek inkább csökkenő tendenciát mutatnak, a felhő töretlenül növekszik. A vállalat egy hónapja közzétett jelentése szerint a például a felhős üzletág 58 százalékkal tudott bővülni, míg a licencértékesítés 5 százalékkal csökkent éves összevetésben. (A felhős szolgáltatásokból származó bevételek arányának növekedéséről legutóbb itt közöltünk grafikont.)

Diplomásokat keresnek

Az Oracle alapvetően diplomás jelölteket keres, de a cég közleménye szerint a pályázókkal szemben az a legfontosabb elvárás, hogy nyitottak legyenek az új technológiai megoldásokra, valamint hogy lássák a felhőszolgáltatások gazdaságra gyakorolt hatását.

Nem véletlen, hogy az EMEA régióban erősíteni kíván a vállalat. A tavalyi pénzügyi évben innen származott globális bevételeinek 28 százaléka, ugyanakkor éves alapon 2 százalékkal csökkentek az innen származó bevételei. A csökkenés oka pedig épp az, hogy a vállalat ügyfeleinél a licencvásárlástól a felhő felé tolódik a hangsúly. Ráadásul a nagy konkurens szolgáltatók (Microsoft, Amazon, IBM stb.) szintén erősítik a régióban.

A kérdés már csak az, hogy mennyi idő kell az ezer pozíció feltőltésére, tekintve, hogy az iparágat Európa-szerte sújtja a munkaerőhiány.

Közösség & HR

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.