Egyre nagyobb a mozgás a gyártóknál, a prímet a különleges, furcsa készülékek viszik.

Ahogy hagyjuk magunk mögött a nyarat és közeledik a berlini IFA, valamint az őszi időszak, egyre aktívabbak a gyártók. Az elmúlt napokban több olyan mobil is bemutatkozott, amely színt visz a felhozatalba, de mivel legtöbbjük egyelőre csak a tengeren túli, vagy a távol-keleti piacra készült, egy cikkbe foglalva mutatjuk be őket.

HTC One (M8) for Windows

A HTC meglehetősen aktív volt az elmúlt időszakban, és a tajvani gyártó az egyetlen, amelyik Windows Phone fronton lépett előre. Július végén mi is írtunk róla, hogy várható a csempés rendszer újjáélesztése a HTC részéről, ami meg is történt azzal az egyszerű megoldással, hogy az alapkészülék képességei maradtak a régiben, egyedül a név és az operációs rendszer változott.

Vas tekintetében tehát a WP verzió is egy 5 colos, full HD felbontású kijelzőt, előlapi, sztereó hangszórókat, Snapdragon 801-es chipsetet, 2 GB RAM-ot, és 32 gigabájt belső tárhelyet tudhat magáénak. Ugyanúgy megkapta a speciális Duo kamerát, ami az Ultra Pixel technológia támogatása mellett továbbra is csak 4 megapixeles. Aki feni rá a fogát, annak egyelőre várnia kell, mert a kezdeti időszakban a mobil csak az amerikai Verizon szolgáltatónál érhető el.

HTC Butterfly 2

Ugyanazon a napon (19-én) bemutatkozott egy másik, Butterfly 2-re keresztelt HTC készülék is, ami azonban vállaltan kizárólag az ázsiai piacra készült. A korábbi verziója a J betűjelzést kapta és csak Japánban volt elérhető, ezt a kiadás azonban nagyobb körnek, Hong Kongnak, Indiának, Malajziának, Szingapúrnak és Thaiföldnek szánják.

A képességeket elnézve szinte ugyanazt tudja, mint a One M8, egyedül a fémház, illetve a kamerához tartozó UltraPixel nem szerepel a technikai jellemzők között. Egyebekben itt is egy 5 colos, full HD kijelzőről, négymagos, magonként 2,5 Ghz-es órajelen pörgő processzorról (Snapdragon 801), 2 GB RAM-ról, 16, illetve 32 gigás tárhelyről számolhatunk be.

Sharp Aquos Crystal for Sprint

Mobilos tekintetben a Sharp neve elsősorban a kijelző technológiák (Free Form) miatt szokott időnként felmerülni, de most végre egy mobil miatt ejthetünk szót a japán vállalatról. Méghozzá nem is akármilyenről, hiszen az Aquos Crystal egészen különleges, és egyedi képet mutat. A mérnökök azt találták ki, hogy a káva szinte teljesen tűnjön el és ez ne csak az oldalakon, hanem a felső szélen is valósuljon meg. Ennek köszönhetően egy sci-fi-be illő formát kapunk, ami tudásban nem nyújt annyira kiemelkedőt, dizájnban azonban annál jóval inkább.

A készüléknek van eredeti, japán kiadása is, de annak bejelentése után jött nem sokkal az amerikai Sprint mobilszolgáltatónak készült exkluzív kiadás is, ami nem véletlen, hiszen a japán SoftBank 2012. óta a Sprint többségi (70%-ban) tulajdonosa. A Sharp Aquos Crystal 5 colos, 720p felbontású kijelzővel rendelkezik, kapott egy 8 megapixeles hátlapi és egy 1,2 megapixeles előlapi kamerát, egy Snapdragon 400-as chipsetbe foglalt négymagos CPU-t (1,2 GHz), 1,5 GB RAM-ot, valamint 8 gigabájt belső tárhelyet.

ZTE Nubia 5S Mini

A sort az ismert kínai gyártóval zárjuk, akinek a készüléke azért érdemel figyelmet, mert láthatóan ezzel a modellel igyekeznek jó benyomást kelteni az amerikai piacban. Az elmúlt hónapok azt mutatták, hogy az évek óta előtérben lévő kínai gyártók (Lenovo, Huawei, ZTE), illetve a feltörekvő újoncok (Oppo, Xiaomi, OnePlus) egyelőre kizárólag a hazai környezetben tudnak fejlődni és növekedni és várhatóan az a versenyző jut lépéselőnybe, amelyik sikeresen veti meg a lábát az USA-ban, vagy Európában.

A ZTE a 4G képes Nubia 5S Minivel igyekszik bevágódni és ehhez a mindig sikeres ár/érték arány kombót hívja segítségül. Az androidos (a HTC első modelljén kívül az összes bemutatott mobil ezt használja) ZTE mindössze 279 dollárért (kb. 66 ezer forint) nyújt egy 4,7 colos, 720p felbontású kijelzőt, 13 megapixeles kamerát dual LED-es vakuval, Qualcomm Snapdragon 400-as rendszert egy négymagos processzorral, 2 GB RAM-ot és 16 gigabájt belső tárhelyet.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.