A tajvani vállalat alapítója és elnöke újságírói kérdésre válaszolva mondta, hogy "welcome", azaz várják a cégre tett felvásárlási ajánlatot.

A közel negyvenéves múltra visszatekintő tajvani informatikai vállalatnál nem mennek jól a dolgok. A fő bevételi forrást jelentő PC-k eladásai folyamatosan csökkennek, profit csak elvétve látszik, ráadásul a cégérték is sosem látott mélységbe süllyedt. Ennek fényében nem is annyira meglepő, hogy már maga az alapító sem utasítana el élből egy felvásárlási ajánlatot.

Hajrá!* (*de nem lesz olcsó)

A cég irányításába pár éve újra aktívan bekapcsolódó Stan Shih alapító-elnöknek egy újságíró tette fel a kérdést, hogy miként viszonyulna a vállalat egy felvásárlási ajánlathoz. Erre mondta azt a vezető, hogy "welcome", azaz szabad fordításban: hajrá! Ugyanakkor Shih ehhez azt is hozzátette, hogy semmiképpen nem lesz ez olcsó üzlet a kérőnek, aki ráadásul csak egy "üres héjat" kapna. Hogy utóbbi alatt mit értett, azt sem ott, sem azóta nem sikerült tisztázni.

Az sem teljesen egyértelmű, hogy jelen esetben mi számít olcsónak, avagy drágának, hiszen a tajvani tőzsdén jegyzett cég papírjai csak ebben az évben már elvesztették értékük majdnem felét. A részvényárfolyam az öt évvel ezelőtti 100 tajvani dolláros szintről az elmúlt napokban 10 alá is benézett. Ilyen körülmények között a vállalatvezetés nehezen védhetné pozícióit, ha valaki gáláns felárral kínálná meg a cég befektetőit.

Ez a valaki viszont Shih szerint semmiképpen nem lenne jó, ha az Egyesült Államokból vagy Európából érkezne. Szerinte ugyanis az ottani vállalati kultúra leginkább a pénzre koncentrál, míg náluk (Tajvanon) a küldetéstudat és az érzelmi tényezők is szerepet kapnak.

Kinek állna ez érdekében?

Bár az alapító igen szigorú feltételeket szabott egy esetleg kérővel kapcsolatban, ezzel valószínűleg nem sok potenciális partnert zárt ki. Sem a nagy amerikai gyártók, azaz a HP és a Dell, sem a kínai Lenovo számára nem tud olyat nyújtani a meggyengült Acer, ami miatt érdemes lenne belemenni egy ilyen nagyságrendű üzletbe. A Lenovo esetében ráadásul a kínai-tajvani politikai szembenállás miatt amúgy sem sok realitása lenne ennek.

A szigetországon belül maradva leginkább a HTC és az Asus neve merülhetne fel. Ők bizonyos körülmények között akár még érdekeltek is lehetnek a felvásárlásban. Ugyanakkor néhány szűk szegmensben és földrajzi régióban megszerezhető pár százalékos piaci részesedésen kívül más, hosszú távon kamatoztatható hozadékot nekik sem igazán jelentene egy akvizíció.

Vesztőre állnak

A nagy tolongás elmaradása elsősorban az Acer rendkívül rossz eredményeire vezethető vissza. A vállalat 2010. óta folyamatosan szorul vissza a legfőbb bevételi forrását jelentő PC-piacon. Az IDC 2014-re vonatkozó felmérése szerint a cég 24,1 millió számítógépet értékesített. Ez egyrészt 400 ezerrel elmarad az egy évvel korábbi teljesítménytől, másrészt ugyanezen időszak alatt az össze komoly rivális komoly, nagyjából 10 százalékos erősödést tudott felmutatni, azaz állva hagyták az Acert.

A cégnél nem csak az eladásokkal, de a nyereségességgel is gondok vannak. 2011-tól és 2013-ig minden egyes évben veszteséges volt a vállalat, és ugyan tavaly sikerült ezt a mutatót pozitívba tornászni, de a forgalom nagyságrendjéhez képest ez elenyészően kevés volt. Ráadásul az idei, legfrissebb adatok nem a stabilizálódásról, hanem inkább újra a visszaesésről szólnak. Mind az eladások, mind a profitabilitás hanyatló képet mutat. A versenytársak tehát valószínűleg akkor járnak a legjobban, ha hagyják az Acert tovább menetelni a lejtőn.

Piaci hírek

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.