Saját gyermekével kel versenyre az Android atyja - két éve hagyta ott a Google-t, most egy keretmentes óriástelefonnal hívná ki a csúcskategóriás eszközöket.

Andy Rubin, az ember, aki az Android mögött áll. A mobil operációs rendszer ugyanis – legalábbis eredeti formájában – nem a Google saját terméke volt, ahhoz felvásárlás révén jutott hozzá. Még 2005-ben, a nagy okostelefonos biznisz berobbanása előtt, a Nokia uralma alatt. Ennek megfelelően Rubin nem is kaszált akkorát, mint amennyit manapság lehet egy jól eltalált startup eladása esetében.

Noha hivatalosan megerősített adat nincsen arról, mennyit adott a Google a platformért, abban az évben mindössze 130 millió dollárt fordított akvizícióra a vállalat. A Wired becslése szerint ennek valamivel több mint a harmada, nagyjából 50 millió dollár mehetett el a zöld robotos logóval bíró szoftverre. David Lawee, a Google vállalati fejlesztésért felelős részlegének egyik alelnöke egyébként még 2010-ben úgy nyilatkozott, hogy ez volt minden idők legjobb befektetése. Ehhez persze kellett az a mobilipar iránti elkötelezettség, amit a vállalat az azóta eltelt több mint egy évtized során következetesen véghez vitt az Androiddal.

Hardveres frissítés

Visszatérve Rubinra; a férfi nem csak szoftverét, hanem saját magát is eladta a Google-nek. Ez a házasság végül több mint két éve véget ért, mégis mostanáig kellett várni arra, hogy visszatérhessen a mobiliparba. Ennek minden bizonnyal a keresőóriással kötött munkaszerződésének korlátozó kitételei álltak a háttérben, a lényeg azonban az, hogy Rubin nem akármivel gurigázik; rögtön a csúcsra tör(ne).

Bejelentette Essential nevű, kifejezetten konzumer piaci igényeket kielégítő hardveres vállalatát, amely első terméke egy nagyképernyős, keret nélküli okostelefon lesz. Szándékosan az iPhone-nal és a prémium kategóriába tartozó Android készülékekkel versenyezik, de van egy csavar a történetben. Az eszközök nem csupán szoftveres, hanem hardveres frissítést is kaphatnak, hogy nem csak funkcionalitás, hanem fizikai paraméterek tekintetében se avuljanak el.

Igaz, a fentiek még nem az Essential hivatalos közleményének részletei (a készülék is prototípus állapotban létezik csupán), egyelőre meg nem erősített értesülésekből kaphatunk némi betekintést abba, hogyan képzeli el az okostelefonok jövőjét az Android kifejlesztője.

Okos otthonok: össze kell kötni a szigeteket

A telefon mellett egy másik, egyre inkább jelen levő problémára irányítja rá a figyelmet Rubin új cége. Az okos otthonokban használt készülékek közötti együttműködés alacsony szintjén próbál javítani. Jelenleg ugyanis az elektronizálódó lakásokban a kényelmet és/vagy energiahatékonyságot biztosító eszközök többnyire inkompatibilisek egymással, két külön gyártótól származó megoldás (például az árnyékolási és a világítási) nem képes értelmezni egymás jeleit.
 

Telepített okosotthon eszközök a Gartner szerint


Igaz, ezen a téren rohamos a fejlődés az olyan digitális személyi asszisztensek révén, mint az Amazon Echo vagy a Google Home. Mindazonáltal a piac robbanásszerű fejlődés előtt áll, öt év alatt több mint 60 milliárd dollárosra fog hízni az IDC szerint, és a Gartner is lendületes bővülést prognosztizál (lásd fenti ábránkat). Így időben helyezkedve néhány jó ötlettel és tőkével várhatóan komolyat lehet majd szakítani ebben a szegmensben.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.