A Microsoft Band és a mögötte álló Health platform erős újoncként érkezik a piacra.

A Forbes szinte mindent helyesen jósolt meg a Microsoft frissen bejelentett hordható eszköze kapcsán. A Band és az azt támogató Health platformoktól függetlenül, külső alkalmazások, szolgáltatások támogatásával robban be a viselhető kütyük világába.

Egyesíti a fitneszerőket

A Microsoft a kivárás technikáját választotta, megfigyelte a mezőnyt és mindenhonnan azt építette be a fitnesztracker termékébe, ami a legjobban működik. A Band sportolás-, szabadidő központú, de a videók, és a kommunikáció azt is erőteljesen sugallja, hogy az óra egy munkába tartó üzletember, a gyermekkel otthon lévő szülő, vagy a hegymászó csuklóján is a lehető legjobb helyen van. A merítés tehát nagy, amihez kellően széles funkciólista is társul.

A Band egy 1,4 colos, színes érintőkijelzőn keresztül kommunikál a felhasználójával, az ikonos menürendszer pedig erősen emlékeztet a Windows Phone csempés megjelenésére. A Microsoft egyébként nem közölte, hogy pontosan milyen rendszer dolgozik a Bandban, de nagy eséllyel a WP módosított verziójáról lehet szó. A SIM kártya kezelésén és a telefonálással összefüggő funkciókat leszámítva az összes trackeres képességet tudja a Band.

Ilyen az érkező SMS-ek, emailek kijelzése, naptár alapú emlékeztetők megjelenítése, vagy a twitteres és facebookos értesítések kijelzőre küldése. Nem maradhattak ki azok a megszokott dolgok, mint az időjárási adatok, előrejelzések kiírása, a részvényárfolyamokról, való tájékoztatása, és persze ott vannak a hagyományos óra, stopper, időzítő funkciók.

A tudás másik, fontos spektruma a sportolással és a szenzorokkal függ össze, így a Band a nap 24 órájában figyeli a szívverést, számolja a lépéseinket, kalkulálja az elégetett kalóriát és azt, hogy pontosan mennyit aludtunk az éjszaka alatt. A beépített GPS vevő a testedzés közbeni helyváltoztatást naplózásában segít, sőt, még egy UV mérőt is kapott az óra, amivel a szabadban mérhető a nap UV sugárzása.

Szenzorokkal tele

A Band a Microsoft ígérete szerint egy feltöltéssel (átlagos használat mellett) 48 órán át bírja, ha pedig lemerülne az 100 mAh-s akku, akkor azt 1,5 óra alatt teljesen fel lehet tölteni. A készülék technikai jellemzőinek listáját főleg a különböző szenzorok teszik ki: van itt optikai szívritmus érzékelő, 3 tengelyes gyorsulásérzékelő, fényérzékelő, a bőr hőmérsékletét figyelő szenzor, UV érzékelő, gyrométer. Mivel a Band kompatibilis a Cortana rendszerével, azért egy mikrofon is került bele a parancsok kiadásához, végül egy vibramotor teszi teljesé a képet.

A Band tehát a három nagy mobilplatform (WP, iOS, Android) készülékeit támogatja, a hozzájuk használható alkalmazások már le is tölthetők az online szoftveráruházakból. Az Apple HealthKit, illetve a Google Fit rendszeréhez hasonlóan a Microsoft Health is támogatja az ismert fitnesz appokat, eszközöket, szolgáltatásokat, így a multiplatform jelleg minden irányból, oda-vissza érvényesül.

A Band egyelőre csak az Egyesült Államokban vásárolható meg a MicrosoftStore.com oldalon 199 dollárért.

Konzumer tech

Arab MI-cégbe fektet a Microsoft

Redmondnak csillapíthatatlan az étvágya, ha MI-fejlesztésről van szó. Az OpenAI-ba tolt sok milliárd dollár után ezúttal másfél milliárdot áldoz az egyesült arab emírségekbeli G42-re.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.