Persze, több is. Ráadásul a kenőpénzek arányát tekintve az érintett infokommunikációs vállalatok a sereghajtók között vannak – olvasható az OECD decemberi jelentésében.

Persze, több is. Ráadásul a kenőpénzek arányát tekintve az érintett infokommunikációs vállalatok a sereghajtók között vannak – olvasható a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) december elején kiadott jelentésében. A Foreign Bribery Report statisztikája az 1999-től és 2014 első félévének végéig tartó időszakot, pontosabban az akkor lezárt 427 esetet összesíti, amelyek során magánszemélyek vagy szervezetek a nemzetközi üzleti tranzakciókban külföldi tisztviselők megvesztegetésével próbálkoztak. Bár a rendelkezésre álló adatok több szempontból is hiányosak, ez éppen arra jelent ösztönzést, hogy a jövőben minél több hasonló információt hozzanak nyilvánosságra – hangsúlyozzák a jelentés készítői.

5 százalékért intézik (vagy nem intézik) el a dolgokat

A dokumentum érdekesebb megállapításai közé tartozik, hogy a vállalati felsővezetés az esetek alig több mint felében érintett a nemzetközi korrupciós ügyekben. Ezeknek kevesebb mint egyharmadában születnek bírósági ítéletek, mivel 69 százalékuk peren kívüli megegyezéssel zárul. A tavaly lezárt ügyek kifutására átlagosan több mint 7 évet kellett várni, de volt olyan eset is, amely már 15 éve húzódott. Az OECD korrupcióellenes programjában résztvevő 41 országban jelenleg 390 esetben nyomoznak a hatóságok.

A jelentésben Magyarország egyetlen nemzetközi korrupciós esettel képviselteti magát, amely az OECD nyár eleji országjelentése alapján valószínűleg a Magyar Telekom 8-9 évvel ezelőtti balkáni kalandja lehet.

 

Copy: |Create infographics

Az ICT ipar negyedik helyét és az ügyek számát tekintve 10 százalékos részesedését mindenképpen árnyalja, ha a kenőpénzeket a szóban forgó tranzakciók értékéhez viszonyítjuk. Nem meglepő, hogy a nyersanyag-kitermelés ebben az összehasonlításban is magasan vezet a többi szektor előtt, de a további sorrend rendesen felborul, és az infokommunikációs terület a maga 5 százalékával már a sereghajtók között jelenik meg.

Az eltérő feltételek miatt önmagában nem lenne meglepő, hogy olcsóbb levajazni egy távközlési tendert, mint máshol megszerezni mondjuk a hasonló értékű bányászati jogokat. Ugyanakkor az OECD rendelkezésére álló minta ebben az esetben jóval kisebb volt, mivel a kenőpénzek és a tranzakciók értékét csak a megvizsgált ügyek kis részében, 55 esetben hozták együttesen nyilvánosságra.

Copy: Copy: |Create infographics
Piaci hírek

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.