Szoros szavazással, de végül elfogadta az Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottsága azt a szabályozási módosítást, amely megtiltja az internetszolgáltatóknak az adatforgalom tartalmi alapú differenciálását.

Hosszú évekig tartó huzakodás után tegnap szoros szavazással, de eldőlt, hogy az Egyesült Államok internetszolgáltatói nem tehetnek különbséget a felhasználókhoz eljutó adatforgalomban annak tartalma, típusa szerint. A támogatók az internet szabadságát és a fogyasztók győzelmét ünneplik, az ellenzők szerint viszont ezzel oda a fejlődés lehetősége, ami végső soron mindenkinek rossz lesz.

Tilos a megkülönböztetés

A csütörtöki döntést az USA Szövetségi Kommunikációs Bizottsága (FCC) hozta, amely a telekommunikációs szolgáltatásokat az olyan, szigorúan elenőrzött közszolgáltatások közé sorolta, mint amilyen a hagyományos telefonszolgáltatás is a múlt század 30-as évei óta. A változtatás révén a kommunikációs hatóság felléphet a fogyasztók és a versenytársak érdekeinek nevében a szélessávú és a tartalomszolgáltatók között megkötendő megállapodások ügyében.

A leglényegesebb elem, hogy az új szabályok egyértelműen megtiltják a szélessávú szolgáltatóknak, hogy leállítsák vagy lassítsák a forgalmat, vagy hogy fizetség fejében egyes szolgáltatókat olyan előnyben részesítsenek, amelynek eredményeképpen azok szolgáltatásai másokénál gyorsabban juttathatnák el a fogyasztóhoz.

Tehát nem lehet például speciális Facebook-csomagot kínálni, ahol a közösségi hálózat tartalmaihoz garantáltan gyorsan juthatnának hozzá az ügyfelek, miközben mondjuk minden más elérés esetében egy lényegesen lassabb letöltési sebességet ígérne a cég. Szintén ugyanezen döntés miatt nem teheti meg azt sem a szolgáltató, hogy az internetes telefonálást lehetővé tevő alkalmazásokat (például Viber) egyszerűen blokkolja – így igyekezvén megvédeni saját telefonos üzletágát.

Obama és a fogyasztók nyertek

A mostani döntés egyértelműen Barack Obama elnök győzelmeként értékelhető, aki hasonló elvek mentén képzelte el az internetes szolgáltatókra vonatkozó új szabályozást. Az FCC – az Obama-kormányzat támogatásával – még 2010-ben készített egy szabályozást, amellyel kötelezte az internetes szolgáltatókat, hogy minden webforgalmat azonos módon kell kezeljenek, a fogyasztóknak pedig azonos hozzáférést kell biztosítsanak. Ugyanakkor ezt a keretet nem találta megfelelőnek az amerikai bíróság, és született is egy évvel ezelőtt egy a Verizonnak, az ország egyik legnagyobb szolgáltatójának kedvező ítélet. A 2010-es szabályozással szemben a bírák legfőbb problémája az volt, hogy az internetre nem lehet a nagy tömegeket elérő és kiszolgáló múltszázadi szolgáltatásoknál (vezetékes telefon, tévé) bevett gyakorlatot alkalmazni.

Az Obama-kormányzat mellett több neves és névtelen támogatója is akad a mostani döntésnek. Például a world wide web atyjaként számon tartott Tim Barners-Lee is hitett tett az új rendszer mellett, amely szerinte az "engedélyhez nem kötött innovációt" biztosítja. Szintén kiállt a netsemlegesség újradefiniálásáért az Etsy vezetője. A művészeti alkotások kereskedelmét segítő oldal vezérigazgatója szerint a hozzájuk hasonló vállalkozások létének alapvető eleme a korlátozások nélküli internet. A támogatók mindegyike szerint ez a szabályozás szükséges ahhoz, hogy a felhasználók minden szempontból szabad és korlátozásoktól mentes formában használhassák a világhálót.

Az innováció vége

Természetesen teljesen máshogy látják a helyzetet a szolgáltatók, akiknek ezzel a döntéssel megkötik a kezét. Ők ugyan minden fórumon hangoztatják, hogy a szabad internet a szívügyük, de szerintük a szükségtelenül felhúzott szabályozói falak miatt sok tervben lévő fejlesztést már üzletileg nem lesz értelme végigvinni. A differenciált csomagok lehetősége szerintük pont hogy a fogyasztók számára lenne jó, hiszen így az igényeiknek jobban megfelelő szolgáltatásokat kaphatnának.

A szolgáltatók jelenleg leghangosabb kritikája az, hogy a mostani lépéssel az internetet gyakorlatilag visszalőtték, ha nem is a középkorba, de az 1930-as évekbe (abból az időszakból ered a hagyományos telefonszolgáltatásokra vonatkozóra szabályozás). A Verizon élt is egy olcsó, de hatásos PR-trükkel, és a döntéssel kapcsolatos reakciójukat morzejelekkel tették közzé. A jelenkor olvasóinak azonban egy külön dokumentumban normál írásjelekkel szedett szöveggel is segítenek. Igaz ugyan, hogy azt meg a múlt század elején használt írógépek stílusával szedték.

Semmi nem változik, csak az ügyvédek nyernek

Létezik egy harmadik, pragmatikus tábor is. Szerintük sem az internet új nirvánája nem jött el Amerikában a csütörtöki döntéssel, és arról sincs szó, hogy az internethálózatok fejlődése leállna a szigorú(bb) szabályozás miatt. Ők leginkább úgy látják, hogy egyetlen csoport említhető igazi nyertesként, és ezek az ügyvédek. A kommunikációs szolgáltatók ugyanis garantáltan megtámadják majd a különböző bíróságokon a mostani szabályozást, és igyekeznek fogást találni, az egyelőre nem nyilvános, de egészen pontosan 317 oldalas dokumentumon, amelyben az új játékszabályokat lefektette az FCC.

Közösség & HR

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.