Az Apple elképesztő utolsó negyedéve a piaci erőviszonyokat is alaposan átrajzolta. Az IDC szerint immár fej-fej mellett vannak a nagy rivális Samsunggal.

Az Apple minden idők legjobb pénzügyi negyedéve a globális okostelefon-piacra is jótékony hatással volt. Az IDC előzetes számai alapján a tavalyi utolsó negyedévben soha nem látott mennyiségben találtak gazdára a gyártók termékei.

Rekordot szült a rekord

Az új iPhone-ok fenomenális eredményei "magukkal rántották" a teljes piacot, amely az amerikai piackutató számításai szerint a a 2014-es ünnepi szezonban minden idők legnagyobb forgalmát produkálta. A három hónap során több mint 375 millió készüléket értékesítettek, ami majdnem 30 százalékkal erősebb, mint az egy évvel korábbi teljesítmény. Éves szinten sincs ok panaszra, hiszen a 2013-as, mérföldkőnek számító egymilliárdos eladást 2014-ben majdnem 300 millióval sikerült megtoldani.

Okostelefon-gyártók piaci részesedése | Create infographics

Ennél is érdekesebb azonban a gyártói rangsor, amely több ponton alaposan módosult. A piacot hosszú idő óta vezető, ám az utóbbi periódusban komoly gondokkal küzdő Samsunghoz az utolsó negyedévben szinte teljesen felzárkózott a cupertinói vetélytárs. Ráadásul ha nem a darabszámot, hanem a bevételt vagy még inkább a profitot nézzük, akkor az Apple messze a legsikeresebb szereplője a mobilos szegmensnek.

A lentebbi traktusokban is élénk mozgolódás figyelhető meg. Igaz, ennek egy része egy sima felvásárlásból ered. A Lenovo tavaly október végén vett át a Google-től hivatalosan a Motorola egy évvel ezelőtt a megvásárolt mobil részlegét. Az akvizícióval megerősített kínai gyártó számai így az utolsó negyedévben már elegendőek voltak a dobogós helyre, de éves összevetésben sincs sokkal lemaradva a szintén kínai Huawei-től.

Piaci hírek

Minden tizedik embernek mennie kell a Teslától

Hamarosan több mint tizennégyezer embernek kell új állás után néznie világszerte.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.