Felemásan vélekednek az európai szolgáltatók a roamingdíjak megszüntetésével és a netsemlegességgel kapcsolatos uniós döntésről. – tudtuk meg Pataki Dánieltől, a GSMA szabályozási alelnökétől.

Két fontos döntés is született a régóta megújulásra váró európai digitális piaccal kapcsolatban a hét elején, amiről a Bitport is beszámolt. Mint ismert a legfelsőbb uniós szervek döntöttek a roamingdíjak 2017-es megszüntetéséről, valamint a netsemlegesség európai szabályozásáról. Kiváncsiak voltunk rá, hogyan vélekednek az új keretfeltételekről az ágazat szolgáltatói. A téma szakértőjét, Pataki Dánielt Londonban értük utól. A hírközlési hatóság korábbi elnöke jelenleg a GSMA nemzetközi szervezet szabályozási alelnöke. (Patakival áprilisban készített interjúnkat egy kattintásnyira olvashatják.)

Foghíjas szabályozás

Az alelnök emlékeztetett arram hogy a távközlésben korábban éllovas Európa visszaszorulásának az elsődleges oka épp a nem megfelelő szabályozási rendszerben keresendő. A korábbi szabályozás, ami csak a versenyre és az árakra fókuszált, már nem elégséges, a jövőben fontos az innováció és a befektetés. Az új szabályozásnak erre kellene koncentrálnia. Az európai döntéshozatal viszont még mindig nagyon lassú, az elmúlt három év is csak a helyzet komolyságának a felismeréséről szólt. A korábbi távközlési biztosnak Nellie Kroesnek 2012-ben ugyanis már volt egy előremutató javaslatcsomagja, ami figyelembe vette az innovációs és befektetési szempontokat is.

"A csomagból azonban most épp azt a kettőt fogadták el, ami az említett igazán fontos szempontok egyikéhez sem kötődik" – mondta Pataki. Hozzátette, hogy a végleges szöveget még nem ismerik, és a részleteken sok múlhat, és még kidolgozásra várnak a szabályozás végrehajtási feltételei is.

Azt ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy a spektrumszabályozásról végül mégsem született döntés, bár ezzel kapcsolatban már hónapokkal előbb látszott, hogy nem nagy az egyetértés. "Ettől függetlenül örülünk, hogy legalább ezeknek a részeknek a végére pont kerülhetett" – jegyezte meg az alelnök.

Átalakulhatnak az üzleti modellek

Pataki Dániel,
a GSMA szabályozásért felelős alelnöke

Ami a roamingdíjak eltörlését illeti, annak Pataki szerint elsősorban a felhasználók örülhetnek, de többé-kevésbé az iparág is támogatja, vagy legalábbis nem ellenzi. "A díjak eltörlése ugyanakkor nem egyformán érinti az európai fogyasztókat, de legalább ezen most már túlléphetünk" – mondta.

Az új roamingszabályozás más szakértők szerint jelentős változásokat hozhat az európai mobilszolgáltatók üzleti modelljeiben, hiszen a barangolásból kieső bevételeket más forrásból kell majd pótolniuk.  

A hálózatsemlegességgel kapcsolatos döntés viszont Pataki meglátása szerint jóval kevésbé tetszik a szolgáltatóknak. Persze itt is sok múlik a szabályozás részletein. Az azonban mindenképpen pozitívum, hogy ha kompromisszumok árán is, de legalább megszületett a döntés, és lesz ebben végre egységes európai szabályozás. Annak a hiánya ugyanis eddig eléggé megnehezítette a több országban is működő internet- és távközlési szolgáltatók helyzetét.

Szükség van hálózatok forgalmának irányítására

A hálózatsemlegesség ügye már legalább egy évtizede téma, de a fogalom alatt mindenki azt értett, amit el akart érni belőle. A szabályozási ügyeket viszont ma már tényleg globális szemmel kell nézni. "Az Egyesült Államokban például a hálózatsemlegesség már egyfajta szólásszabadsági üggyé vált, holott valójában nem erről van szó" – hangsúlyozta Pataki.

Abban ugyanis a szolgáltatók egyetértenek, hogy ne lehessen blokkolni, egymással szemben diszkriminálni a különböző netes tartalmakat. Az igazi vita tárgya a forgalomirányítás, amit ellehetetlenítenek azok az irányzatok, amelyek szerint minden bit legyen egyenrangú, vagyis hogy a hálózatirányítással ne lehessen bizonyos biteket előrébb helyezni, a másik rovására.

Csakhogy ez a felfogás Pataki meglátása szerint több szempontból is problémás. Egyrészt aki ismeri a mobilhálózatok működését, az tudja, hogy a hálózatokat méretezni kell. Ahhoz pedig, hogy gazdaságosan működjenek, szükség van a forgalom irányítására. Ha nem így lenne, akkor a szolgáltatók többletbevétel fejében nem tarthatnának prémium ügyfeleket, pedig az mi végső soron az egész ökoszisztémának hasznos. Ha ugyanis a szolgáltatóknak van módjuk jövedelmezőbben értékesíteni a hálózatukat, a képződő hasznot újabb befektetésekbe forgathatják.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.