Ha idén készítették cége honlapját, a Telekom kkv-éknak meghidtetett versenye önnek szól. (x)
Dr. Árvai Gergely, ICT szolgáltatások marketing-menedzsment ágazatvezető, a zsűri egyik tagja: "Az első benyomás lehetőségével csak egyszer élhetünk. Ezért olyan fontos, hogy a vállalkozásunk számára milyen honlapot szerkesztünk. Ez az oldal ugyanis az, amin az online böngésző potenciális ügyfeleink első alkalommal találkoznak a cégünkkel, szolgáltatásainkkal - egyáltalán nem mindegy tehát, hogy milyen képet alkotunk magunkról."

Honlapversenyt hirdet a Telekom kkv-éknak. A versenyre olyan céges weboldalak benevezését várják, amelyek az idén készültek. Külön kategóriában indulhatnak a Telekom Webkönnyennel készített honlapok.

Kategóriánként 5-5 millió forint értékű marketingkampányt nyerhetnek azok a cégek, akik benevezik weboldalukat a Telekom Honlapversenyére. A megmérettetésre minden olyan kis- és közepes vállalkozás regisztrálhatja honlapját, amely 2015-ben a Telekom Webkönnyen szolgáltatásával, vagy más módon hozta létre a céges weboldalát, vagy legkésőbb, a verseny zárásáig készíti majd el.

Mivel a pályázott honlapokra a közönség is szavazhat, így a legjobbak közé valóban csak azok juthatnak be, akiknek a weboldalát az interneten böngészők valóban értékesnek, szerethetőnek tartják. A cégeknek érdemes a voksokat gyűjteni, hiszen a TOP10 legtöbb szavazatot kapott honlap kerül a szakmai zsűri elé, akik belőlük választják ki a kategóriánkénti egy-egy győztest. A verseny végén várhatóan közönségdíjat is átad a Telekom a legtöbb szavazatot kapott honlapnak, illetve egyéb különdíjak is gazdára találhatnak majd. A honlapokra a verseny indulásával egy időben indul el a szavazás.

A Telekom Honlapversenyre jelentkezés részletesebb feltételei a www.webkonnyen.hu oldalon olvashatók, nevezni 2016. január 31-éig, míg szavazni 2016. február 28-áig lehet a verseny hivatalos Facebook oldalán. A zsűri döntése március elején várható, az eredményhirdetést március 11-re tervezi a Telekom.

 

Mobilitás

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.