A Sony kiadta a fejlesztő csomagot, jövő márciusban beindul az értékesítés.

Az okosórák dömpingje egy kicsit elterelte a figyelmet a szemüvegekről, amely területen egyértelműen a Google volt egyeduralkodó a saját megoldásával. A Google Glass több kísérleti és inkább promóciós projektben is megjelent ugyan, széles körben továbbra sem kapható, de akinek van rá kerete, az tud belőle szerezni.

Okosszemüveg egy kicsit másképp

A Glass megjelenése után sok gyártó jött rá, hogy neki is van hasonló fejlesztése, de a Sony azon ritka szereplők egyike, aki épkézláb, működőnek tűnő koncepcióval tudott elő állni. A SmartEyeglass az idei CES keretein belül mutatkozott be, mostanra viszont odáig jutott a projekt, hogy a mai naptól elérhetővé vált a szemüveg fejlesztői keretrendszere (SDK).

A Sony egy kicsit más megoldással varázsolja az ember orrára a technológiát, mivel nem egy különálló panelen jeleníti meg az információkat, hanem az augmented reality, azaz a kiterjesztett valóság segítségét hívja ehhez. Ez azt jelenti, hogy a külvilág képére vetíti rá a szükséges információkat, amit a Sony maga hologram optikának nevez, ami mellé a lencsék 85 százalékos átlátszóságát ígéri.

A szemüveg 3 megapixeles kamerával, illetve egy sor szenzorral rendelkezik: a gyorsulásérzékelő, giroszkóp, iránytű, fényérzékelő, a mikrofon mind a mobillal (ez bármilyen androidos készülék lehet 4.1-től felfelé), illetve az azon futó appokkal együttműködve látják el plusz funkciókkal a szemüveget. A Google Glass-szel ellentétben a Sony egy külső, vezetékkel kapcsolódó akku pakkot is kínál a szemüveghez, ami egy extra mikrofont, és egy érintő felületet is tartalmaz egyben.

Márciustól hozzá is lehet jutni

A Sony már most ad egy kis ízelítőt, hogy milyen alkalmazásokkal készülnek, készültek a SmartEyeglass felhasználóinak. Ezek között van a főzés közben hasznos tippeket adó alkalmazás, a futóknak szóló információs, szurkoló, támogató üzeneteket küldő megoldás, illetve a szokásos, helyalapú, idegenforgalmi érdekességekkel, adalékokkal szolgál app.

A japán vállalat a mai napon a fejlesztők rendelkezésére bocsátotta az SDK-t, így azt a mobilos emulátor programmal kiegészítve már lehet a különböző alkalmazások fejlesztésére használni. A következő lépés a 2014-es üzleti év végén, azaz 2015 márciusának végén következik, amikor a Sony megkezdi a szemüveg fejlesztői példányainak értékesítés egy most még nem ismert áron. 

Konzumer tech

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.