Az már a hónap közepén kiderült, hogy a kínai Midea többségi részesedést szerezne az ipari automatizálási rendszereket fejlesztő KUKA nevű vállalatban. Azóta árnyalódott a kép.

Nem keresett aktívan befektetőt a német KUKA robotgyártó cég, de örült az ajánlatnak, mert a cégért bejelentkező nagy kínai partner nagy piacot és jó fejlesztési hátteret is biztosít a vállalatnak – mondta a tulajdonosoknak Till Reuter, a német cég vezérigazgatója. Ennek megfelelően nem is volt a kínai mellett más ajánlat.

A vezérigazgató ezt annak kapcsán mondta el, hogy május közepén tett vételi ajánlatot egy kínai háztartásigép-gyártó cég, a Midea a német robotgyártóra. Reuter szerint a kínai piaccal és egy tőkeerős tulajdonossal a hátuk mögött el tudják érni azt a korábban kitűzött céljukat, hogy 2020-ra évi egymilliárd euró lesz a bevételük.

Ipar 4.0-ban utaznak

A KUKA nem csak robotokat gyárt. A több mint 12 ezer alkalmazottat foglalkoztató augsburgi cég ipari automatizálási rendszereket és egyedi komponenseket is szállít gyártó vállalatoknak, köztük számos autógyárnak. A céget egyébként Josef Keller és Jakob Knappich alapította még a 19. század végén. A cég neve az alapítók nevéből származik (KUKA, azaz Keller Und Knappich Augsburg). Kezdetben olcsó acetilán lámpákat gyártottak városi közvilágításhoz, majd pedig hegesztő berendezéseket gyártottak, illetve folyamatosan fejlesztettek hegesztési technológiákat. A vállalatnak egy sor szabadalma is van e tére.

Innen viszonylag egyenes út vezetett az automata hegesztő berendezésekig. 1965-ban építették az első hegesztőautomatájukat, és 1971-től szállítanak hegesztő robotokat, melyek nagy szerepet kaptak az autógyártás olcsóbbá tételében. A robotfejlesztések már a 70-es évek elejétől nagy hangsúlyt kaptak a vállalatnál, amely 1973-ban dobta piacra első saját fejlesztésű robotját, a Famulust.

1995-ben külön cégbe szervezték a robotikai kutatás és gyártást (KUKA Robotics), valamint az egyéb rendszerek gyártását (KUKA Systems). A KUKA Robotics ma már az ipari robotikai kutatások egyik vezető cége, amely a nagyközönségnek is igyekszik bemutatni, hol tart a fejlesztésekben. Két éve látványos videót készítettek például egy kísérleti robotjukról, amely a német profi asztalitenisz-játékossal, Timo Boll-lal mérte össze tudását (lásd lentebb a videót).

Piac itt, technológia ott

A német vállalat felvásárlása szervesen illeszkedik az új kínai gazdaságélénkítési elképzelésekbe, ami a gyártás helyett a magas hozzáadott értékű technológiákra koncentrálna minden területen. A Midea nem a cég egészére, csak a meghatározó részesedés megszerzésére törekszik. Tavaly már megvette a német vállalat 5,4 százalékát, majd idén év elején 10 százalék fölé emelte a részesedését. Most a gazdasági lapok értesülése szerint mintegy 30 százalékra tehetett vételi ajánlatot.

Mint az Till Reuter vezérigazgató fentebb idézett szavaiból kiderült, nem a németek kerestek befektetőt, ezért a Midea egyből vonzó ajánlatot tett: 60 százalékos felárat kínált a részvényekért a bejelentés előtti záró árhoz képest.

Még lehetnek zavarok

A kínai felvásárlási dömpingnek nem mindenki örül, különösen ha az stratégiai iparágban történik. A robotika pedig egyre inkább az. Németország egyébként élen jár a robotika alkalmazásában: 2010 és 2015 között az ipari robotok által végzett termelés volumene éves átlagban 11 százalékkal bővül. Jelenleg Japán és Dél-Korea után a világ harmadik legrobotizáltabb ipara a német. Piac nagyságát 2014-ben 4 milliárd dollárra becsülték. Ez tekintélyes méret, de eltörpül a kínai lehetőségek mellett. Nem véletlen, hogy az ipari automatizálásban és a robotikában érdekelt német cégek már egy ideje érdeklődnek az ottani piaci lehetőségek iránt, ahol 2015-ben például 16 százalékkal bővült az értékesített ipari robotok száma.

A kínaiak bevásárlását jóvá kell hagyniuk az illetékes kormányzati szervezeteknek is. A német kormány illetékesei már jelezték is, hogy vizsgálják, mennyire kritikus a KUKA kínai kézbe jutása, tekintve, hogy a vállalat Németország számára is stratégiai területet képvisel. Ugyanakkor Angela Merkel vonakodik beavatkozni az ilyen ügyletekbe.

Állítólag a Siemens is vizsgálta annak lehetőségét, hogy beszáll a licitbe, de túl magasnak tartotta a kínaiak ajánlatát.

Amerika szólhat közbe

A KUKA két legnagyobb részvényese egyelőre nem mondott igent az ajánlatra, és addig a további tárgyalások sem időszerűek. Ráadásul az üzletbe nem csak a német kormánynak van beleszólása, tekintve, hogy a KUKA nemzetközi cég, erős amerikai jelenléttel.

A The Wall Street Journal által megszólaltatott szekértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a CFIUS (US Committee on Foreign Investment) már több olyan ügyletet is megtorpedózott, amelyben a kínaiak európai központú vállalatokat vettek volna meg. A legnagyobb visszhangot talán a Philips esete kapta. A holland központú cég világítótest-gyártó Lumileds részlegének 80 százalékát akarta megvenni a kínai GO Scale Capital vezette konzorcium. Az üzletet azonban a CFIUS nem hagyta jóvá. A hatóság arra hivatkozott, hogy a LED világítótestekben használt gallium-nitrid félvezető-technológiát katonai megoldásokban is használják, ezért kínai kézbe kerülésének túl nagy a nemzetbiztonsági kockázata.

Piaci hírek

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.