Több felhasználó, több pénz, több lehetőség. A mobil alkalmazások köré épülő piacok jövőre is tovább zakatolnak, de ettől még nem fog minden nagyot robbanni.

A mobil alkalmazások fejlődését, üzleti lehetőségeit szorosan nyomon követő App Annie kiadta előrejelzését a jövő évre vonatkozóan. Nem meglepő módon a szegmensnek újabb kövér évet és markáns növekedést jósolnak, ám bizonyos területeken várhatóan nem hoz akkora áttörést, mint amilyenről a területen aktív szállítók ábrándoznak.

Dagadnak a bukszák

A cég szerint idén 129 milliárd dollárt termelnek az appok globálisan. Ebből 52 milliárd a közvetlen eladásokból, előfizetésekből jön, míg a maradék 77 milliárd a programokon belül elhelyezett reklámokból generálódik. Ehhez képest az App Annie üveggömbje 2017-re már 166 milliárdnyi összforgalomat mutat. Ezen belül a hirdetési oldal dominanciája picit még egyértelműbb lesz, hiszen utóbbi rész adja a teljes torta 60 százalékát, számszerűleg 101 milliárd dollárt.

A közel 30 százalékos éves növekedési lendület természetesen jól hat a kizárólag mobil fókuszú fiatal cégekre. A technológia ilyen szintű elterjedését és az ez által generált tömérdek pénzt viszont már azoknál a hagyományos iparágkaban tevékenykedő vállalatoknál is fel kell kapcsolja a vészvillogót, ahol eddig nem vagy csak alig foglalkoztak a mobil eszközökben, illetve alkalmazásokban rejlő lehetőségek kiaknázásával.

Ami az appokhoz kötődő közvetlen bevételeket illeti, a jövőre jósolt 65 milliárd jó részét a játékok fejlesztői teszik zsebre, ami egyáltalán nem meglepő a korábbi évek tapasztalatai alapján. A változó szélirányt viszont jelzi, hogy a streamelt médiatartalmakat biztosító alkalmazások előfizetésekből származó bevétele (és a társkeresőké is) gyorsabban nő, mint a játékoké. Hirdetési oldalon pedig a közösségi média, a videós platformok és ismételten a játékok lesznek a nyertesek.

Sprinterek, topogók és lemaradók

Az App Annie elemzése szerint 2017 nagy lehetőséget tartogat például a hagyományos kiskereskedelmi üzleteknek, a bankszektornak és a gyorséttermeknek. Ezeken a területeken várható a legtöbb olyan innováció, amivel az említett szektorok sikeresen tudnak új szálakat növeszteni a mobil világ felé.

A trendek alapján a hagyományos tévéket, kábelcsatornákat nem is a Netflixhez hasonló, előfizetői fallal védett streamelő szolgáltatások fenyegetik leginkább, hanem a YouTube-on és Facebookon milliószám termelődő rövid mozgóképes tartalom. Az USA-ban az androidos felhasználók például idén ősszel már közel másfélszer annyi időt töltöttke a Google videómegosztóján, mint egy évvel korábban, miközben a Netflix alig tudott erősíteni. És ahol a néző van, oda áramlik majd a pénz is. Erre egyébként kiváló példa a zeneipar.

A játékoknál idén hatalmasat szakított a Pokémon GO, és a szakértői vélemény szerint ezt a nagy népszerűséget nem tudja fenyegetni senki azzal, hogy a rendszert lemásolva támaszt konkurenciát a Nintendo figuráira alapuló Niantic fejlesztésnek. A Pokémon GO nagy előnye, hogy az általánosan elérhető helyalapú technológiák mellett saját megoldásokat és a fejlesztő korábbi játékához köthető értékes adatbázist is használ. Pont ezért egy ilyen jellegű új termék várhatóan csak magától a Niantictól érkezhet 2017-ben.

Nem ígér viszont óriási áttörést a jövő év az idei egyik legnagyobb buzzwordnek, a chatbotoknak. A technológia ugyanis egyelőre nem olyan fejlett, hogy alapvető értesítéseken és esetleg egy megfelelő emberi ügyfélszolgálatoshoz történő elirányításon kívül sokkal többet tudjon nyújtani egy mesterséges intelligenciával működtetett algoritmus.

Mint ahogy nem várható az sem, hogy 2017 lesz az az év, amikor az alkalmazásokban széles körűen elterjed a hangalapú vezérlés. Hiába például a Google látható igyekezete a téma erőltetésére, a mobilhasználat a felhasználók gondolkodásában már annyira egybeépült az érintésvezérléssel, hogy azt képtelenség egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Az AppAnnie mérései szerint idén a hangvezérlés csak az okostelefon-használat 1,2 százalékát tette ki, és annak ellenére, hogy jelentősen nőhet a hangalapú keresés, az arány jövőre sem fogja elérni a 2 százalékot.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.