A Kaspersky szerint már több mint 110 ezer mobilos kártevő létezik, köztük a mobil bankolást veszélyeztető trójaik száma negyed év alatt a duplájára emelkedett.

A Kaspersky Lab friss tanulmánya szerint az első negyedévben megduplázódott a mobilbanki trójaik száma, veszélyben a Bitcoin tárcák, és ismét feltámadóban a kiberkémkedés – vagyis beigazolódott a cég decemberben publikált éves előrejelzése a kiberbűnözéssel kapcsolatban. Az IT Threat Evolution címmel közzétett anyag beszámol róla, hogy a gyártó szoftverei több mint 1,1 milliárd támadást blokkoltak a vizsgált időszakban, és több mint 80 millió URL-t minősítettek veszélyesnek.

Oroszország és az androidos telefonok

2014 első negyedében megduplázódott, 1321-ről 2503-ra nőtt a mobil banki trójaik száma és a Kaspersky februárban az első androidos trójait is felfedezte. Egy másik kártevő, a március óta ismert Trojan-SMS.AndroidOS.Waller. már a fertőzött okostelefonnal rendelkező felhasználók QIWI elektronikus pénztárcáját is képes megcsapolni. Ez egyelőre csak az amúgy is legnagyobb kockázatnak kitett régiót, vagyis az orosz felhasználókat érinti, de a kód képes átterjedni mindenhová, ahol az e-pénztárcákat szöveges üzenetek segítségével kezelik.

Míg tavaly összesen mintegy 190 ezerre volt tehető a mobilos malware-k száma, idén csak az első negyedévben még további 110 ezer bukkant fel. Az androidos fenyegetések aránya a Kaspersky adatai szerint meghaladta az összes mobil rosszindulatú alkalmazás 99 százalékát, míg a mobil bankolást érintő támadások majdnem 90 százaléka orosz felhasználók ellen irányult.

A magyar felhasználók negyedét támadták

Fokozott veszélyben voltak az első negyedévben a Bitcoin-használók és a Bitcoin tőzsdék. Az incidensek közül nagy hírveréssel járt az egyik legnagyobb Bitcoin tőzsde, az MtGox meghekkelése, valamint az MtGox vezérigazgatója, Mark Karpeles személyes blogjának és Reddit fiókjának feltörése és ezek segítségével az MtGox2014Leak.zip nevű fájl posztolása. Utóbbiról kiderült, hogy egy rosszindulatú program, amely képes Bitcoin pénztárcafájlok felkutatására és ellopására. A digitális valuta generálására a bűnözők a megfertőzött számítógépek erőforrásait használják.

Az év első három hónapjában a számítógépek 33,2 százaléka volt kitéve legalább egy webalapú támadásnak világszerte, a támadások 28 százaléka amerikai eredetű. Magyarország a maga 288 ezer fenyegetett felhasználójával és 266 ezer webalapú támadásával biztonságosabb régiók közé számít, bár meg sem közelíti a listavezető Japán 12,6 százalékos fertőzési kockázatát. (Ugyanez az arány a sereghajtó Vietnámban 60 százalék fölött van.)

Biztonság

Sikeres volt a számítógéppel irányított kiborgcsótányok bevetése

Az új megközelítés megoldaná a több robotból álló rendszerek navigálásának olyan problémáit, mint amilyen a robotok ütközése, az ismeretlen környezethez való alkalmazkodás vagy az energiahatékonyság.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.