Stratégiai fontosságú szemléletváltást és átszervezést hajtott végre az elmúlt évben vállalati és nagykereskedelmi üzletágában az Invitel. Az új célokról és feladatokról Kováts Péter középvállalati igazgatóval beszélgettünk.

"A hazai kis- és középvállalati körben is megjelentek az információtechnológia legújabb trendjei iránt fogékony cégek, amelyek proaktív módon keresik, vagy legalábbis hamar befogadják az üzletmenetüket segítő új technológiákat. Egyelőre azonban ma még ők vannak kevesebben, a többség nagy késéssel követi a fejleményeket, náluk evangelizációra is szükség van" – mondja Kováts Péter, az Invitel vállalati üzletágának középvállalatokért felelős vezetője.

A létszám harmada dolgozik a vállalati üzletágban

A szakemberrel az aktuális piaci folyamatokról és arról beszélgettünk, hogyan igazították a cégnél a változó üzleti igényekhez az informatikai vonalat, amely négy-öt éve jelent meg az addig elsősorban távközlési szolgáltatóként ismert vállalatban.

A társaság tavaly nyáron gyökeres szervezeti megújítást hajtott végre a vállalati területen belül. Az üzletágat a három fő ügyfélszegmensre összpontosítva alakították át, létrejött a nagyvállalati és kormányzati igazgatóság, a nagykereskedelmi igazgatóság és a középvállalati részleg, utóbbi elsősorban az 50-250 fő közötti vállalkozásokkal foglalkozik. Minden igazgatóság önálló erőforrásokkal (értékesítés, marketing, technológiai tanácsadók) működik.

Megbízható szakértők

"A változtatások fő célja az ügyfélfókusz növelése volt. Ennek kapcsán megfordítottuk a korábbi logikát, nem az a feladat, hogy a meglévő termékeinkre beszéljük rá az ügyfelet, hanem hogy előbb megtudjuk, milyen folyamataiban van szüksége informatikai segítségre, majd célzottan arra szóló megoldásokat kínálunk neki" – vázolja az új ars poeticát Kováts Péter. Hozzáteszi: "ezen a téren nemcsak az informatikában kevésbé járatos ügyfelekkel kapcsolatban van feladatuk, hanem az IT-ben élenjárókkal is, utóbbiakat elsősorban képbe kell hozni." Szándékosan kerüli a meggyőzés szót, mert mint mondja: "nekünk nem ez a dolgunk, hanem az, hogy rámutassunk, milyen infokommunikációs eszközökkel lehet az ügyfél meglévő problémáit megoldani."

Ennek megfelelően változnak a szerepek is, az Invitel vállalati üzletágában már nem klasszikus értékesítők dolgoznak, hanem tanácsadók és ügyfélmenedzserek, akiknek az a dolguk, hogy előbb kérdezzenek, mérjék fel az ügyfél adottságait és igényeit.
"Természetesen fontos cél az ügyfélbázis jelentős növelése, ennek érdekében a következő időszakban egyre több termékkel és szolgáltatással bővítjük az üzleti portfoliót" – emeli ki a részlegvezető. Az Invitel jelenleg 4500 középvállalati megbízót mondhat magáénak, ami a teljes vállalati ügyfélkör mintegy 80 százalékát jelenti.

Azonnal hadra fogható cloud szolgáltatások

Amire most leginkább fókuszálnak, azok a felhőalapú megoldások, itt az Invitel erőssége a négy adatközpont által támogatott háttér. Ennek alapján eddig főként az infrastruktúrát mint szolgáltatást (IaaS), illetve a platformot mint szolgáltatást (PaaS) kínálta a cég. A jövőben nagyobb figyelmet fordítanak az üzleti megoldás mint szolgáltatásra (BSaaS), ami lényegében a szoftverszolgáltatás (SaaS) helyébe lép, de annál többet nyújt.

"A cloudról sokan azt gondolják, hogy technológia, pedig ez a lényegét tekintve nem más, mint üzleti modell: a 'pay as you go", a jól tervezhető havidíjas, beruházás nélküli költségmodell, vagyis annyit fizetsz, amennyit használsz belőle" – érvel az Invitel középvállalati igazgatója.

Kováts Péter,
az Invitel vállalati üzletágának középvállalatokért felelős vezetője

Megjegyzi, a középvállalatoknál is megjelent az igény már a testreszabásra, legyen az bármilyen üzleti alkalmazás – CRM, ERP, vagy egyéb ügyviteli rendszer –, amelyek iránt egyre jobban nyitnak. A nekik szóló megoldások azonban mégis jobban szabványosíthatóak, mint a nagyvállalatoknál. "A középvállalati szegmensben amúgy is a gyorsaság számít, mi az, ami azonnal hadra fogható, ez viszont nem zárja ki, hogy bizonyos területeken mégiscsak igényeljék az egyedi fejlesztést" – magyarázza Kováts Péter.

IP telefon mobilon

A középvállalatok IT-korszerűsítésének másik fő iránya az egységes kommunikáció (Unified Communications – UC), aminél ugyancsak alap elvárás, hogy költség- és minden más szempontból is hatékony megoldás legyen. A webkonferencia például a videokonferenciával szemben számtalan egyéb lehetőséget kínál. Csatolhatóak, megoszthatóak és közösen szerkeszthetőek a megvitatott dokumentumok, a résztvevők külön is chatelhetnek egymással.

Mindez kombinálható a piaci boom előtt álló IP-telefóniával, ahol az Invitel már rendelkezik egy népszerű saját fejlesztésű megoldással. "Hamarosan kijövünk azokkal az újdonságainkkal is, amelyekkel néhány egyszerű funkció hozzáadása által az IP-alapú telefóniából is lehet majd UC megoldást építeni" – ígéri Kováts Péter.

A hazai üzleti informatikai piacon mindössze két integrált megoldásszállító van, egyikük az Invitel. Az integráltság komoly előny a többi szereplővel szemben. Fontos a rugalmasság is, a döntések gyors meghozatala. "Ha a piacnak új megoldásra van szüksége, mi azt megtaláljuk, és néhány hónap múlva már értékesítjük is. Ilyen lesz hamarosan az IP-alapú telefonálást mobilon lehetővé tévő alkalmazás, amelyet komoly erőkkel fejlesztünk, de dolgozunk már a gép-gép közötti m2m megoldásokon is" – vázolja a jövőbeni terveket az igazgató.

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.