A 200 dolláros HP notebookot valószínűleg több hasonló modell követi majd.

A Chromebook gépek előretörését a Microsoft is megérezte, így a vállalat lázasan keresi annak a lehetőségét, hogyan tudnák a windowsos gépekkel felvenni a versenyt ebben az árkategóriában is. A redmondiak nem mennek a szomszédba tanácsért, ha a partnereket meg kell győzni egy nagyon olcsó termék lefejlesztéséről, így már egy hónapja is olyan pletykák keringtek, hogy a HP lesz az első partner, amelyik az első, 200 dollár alatti notebookkal megjelenik.

Olcsó, de bőven használható

A német Mobile Geeks még a hivatalos megjelenés előtt megszerezte a hamarosan bemutatkozó HP Stream nevű gép részletes technikai adatait, ami alapján képet alkothatunk róla, hogy mi fér bele egy olyan készülékbe, amelyik nem egész 200 dollárba kerül. A jelek szerint szerencsére nem kell tartani a netbook éra visszatérésétől, mivel a 14 colos Stream kifejezetten tűrhető konfigurációval bír és csak pár helyen érezhető a spórolás.

Ha a kép valós, akkor a dizájn szinte ugyanaz, mint a HP Chromebook gépeinek esetében (fotó: MobileGeeks)

Érdekes módon nem az Intel, hanem az AMD szállítja a processzort (AMD A4 Micro-6400T Quadcore-SoC), ami persze a takarékossági szempontokból érthető. A tehát 14 colos, 1366 × 768 pixel felbontású kijelző mellé 2 GB RAM, egy integrált grafikus meghajtó (Radeon R3), valamint 32/64 gigabájt belső memória társul. A hagyományos merevlemez tehát nem része a csomagnak, ami egyrészt lehetővé teszi, hogy a kiszivárgott képek szerint a HP notebookja nem használ aktív hűtést. A tárhely szűkössége ennek ellenére nem lesz probléma, mivel ironikus módon a Chromebookokhoz hasonlóan a Streamhez is jár 100 GB felhőtárhely a OneDrive jóvoltából.

Jöhet a 200 dolláros invázió

Az összes többi komponens elolvasható a német kollégák oldalán, akik egy elfogott PDF dokumentumon tették közzé a HP gép vérható képességeit, Ebből kiderül, hogy minden olyan kényelmi funkció (webkamera, négy hangszóró, Beats Audio, memóriakártya nyílás) megtalálható aStreamben, ami elvárható, egyedül a 3 cellás akku lehet a gyenge pont, ami a becslásek szerint legfeljebb 4-5 órás üzemidőt enged majd meg.

A Windows 8.1-el ellátott szuper olcsó notebook megjelenésének időpontja egyelőre nem ismert, az azonban biztos, hogy az átszámítva 50 ezer forint alatti ár biztos komoly hatással lesz a piacra – akkor pedig főleg, ha a Microsoft eléri, hogy a főbb gyártók mind elkészítsék saját variánsukat.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.