A cég vezetősége 2016-ban már úgy számol, hogy a mobilos üzletág profitot fog termelni.

A közhangulattal és vélekedéssel szemben a BlackBerry jó egészségnek örvend, ami 2016-ban csak tovább fokozódhat. A felfutás egyik letéteményese az utóbbi hetekben piacra dobott androidos okostelefon, amivel a kanadaiak hűek maradtak a korábbi ígéretükhöz: minden évben kirukkolnak egy különleges készülékkel, ami ebben az évben a Priv (lásd nyitókép).

Beleugrottak a droidba

Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy a második váltás akár sikeres is lehet. A hagyományos, fizikai gombsorral ellátott modellek sikertelensége után a gyártó áttért az érintőképernyőre, illetve az arra szabott BB 10 OS rendszerre. Ez sem hatotta meg a felhasználókat, amivel párhuzamosan a BlackBerry az átfogó átszervezések, költségcsökkentések mellett elsősorban a biztonsággal, adatvédelemmel összefüggő piacra koncentrált.
 

John Chen a BlackBerry vezérigazgatója: az Androiddal új perspektívák nyíltak (Fotó: Aaron Harris/Reuters)


Eközben meghoztak egy nagy horderejű döntést: megpróbálkoznak az Androiddal, amit nem egy olcsóbb, középkategóriás készülék képében dobnak be a köztudatba, hanem építenek köré egy csúcsmobilt, és nem mellesleg egy kicsúsztatható, fizikai QWERTY billentyűzetet. A kísérlet az eddigi tesztek alapján kifejezetten jól sikerült. Az első vélemények szerint a BlackBerry a régi időket idéző módon ötvözte tudását az Android nyújtotta lehetőségekkel, aminek eredménye egy ütőképes, és főleg egyedi készülék.

A neten megjelenő tesztek optimizmusa érthető módon a cég vezetőségén is jól érezhető, ami legutóbb a CEO, John Chen nyilatkozatában volt tetten érhető. A CNBC által készített interjú során a nagyfőnök úgy fogalmazott, hogy a magas, fix költségek ellenére 2016-ban már profitot vár a Privtől, ami a mobilok eddigi sikertelenségét figyelembe véve, igen merész jóslat.

Visszahódítanának mindent

A siker egyik legfontosabb eleme az lesz, hogy a kulcsfontosságú piacokon milyen szolgáltatói támogatásban részesül majd a Priv. Chen elárulta, hogy ebben az évben még AT&T exkluzív lesz a készülék, azaz legfeljebb jövőre jöhet szóba más operátor. A BlackBerry az elmúlt években kegyvesztetté vált amerikai T-Mobile-nál, a jég azonban megtörni látszik, mivel állítólag már elindultak a tárgyalások azért, hogy a márka visszatérhessen száműzetéséből.

A Priv körüli nagy felhajtás (plusz a jövőben további androidos mobilok is várhatók) ellenére Chen nem győzte hangsúlyozni, hogy a cég számára továbbra sem önmagában a mobilos, hanem a biztonsági, illetve adatvédelmi üzletág a legfontosabb. A mobil nevének megválasztása, az azzal együtt terjesztett, illetve a mögött dolgozó megoldások a legfontosabbak a gyártó számára, amely a Privvel azt is igyekszik bizonyítani, hogy minden vélekedés ellenére az Android is lehet biztonságos.

Mobilitás

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.