Egy kutatás bizonyítja, hogy a szállodákat még csak meg sem tudta szorítani a 25 milliárd dollárra taksált szálláshely-megosztó. A kisebb szállodák persze ettől még szívnak.

Ahogy az Uber a taxitársaságokat, úgy gyalulja le az Airbnb a szállodaipart – jósolták sokan a shared economy egyik mintavállalatának sikerei láttán a szakértők. A hatóságok is küzdenek ellene, nem feltétlenül önszorgalomból, hanem a különböző ellenérdeket csoportok nyomására. New Yorkban például már nyár elején hoztak olyan jogszabályt, ami kifejezetten az Airbnb ellen irányult: pénzbüntetés fenyegeti azokat, akik 30 napnál rövidebb időre adják ki lakásukat. A New York-i szállodások is folyamatosan tiltakoztak, amióta az Airbnb betette a lábát a városba.

Most egy kutatás épp azt bizonyította, hogy az alternatív szállásközvetítő szolgáltatás még csak közelében sincs a nagy szállodáknak. A kihasználtság szempontjából meg nagyon gyengén muzsikál. Egyáltalán: a két szegmens össze sem hasonlítható, annyira más pályán mozognak.

Ez azonban nem az Airbnb befektetőinek és tulajdonosainak fáj. Ők így is szépen keresnek.

A nagy szállodák észre sem veszik

Néhány éve, amikor az Airbnb elindult felfelé, a hagyományos szállásadó vállalkozások több országban tiltakoztak, hogy a szállásmegosztó-közvetítő vállalkozás elveszi a kenyerüket, és azokat hozza helyzetbe, akik ellenőrizetlen körülmények között – és főleg adómentesen – adják ki lakásukat. (Magyarországon is többször lehetett hallani, hogy most már aztán a NAV odacsap, és szigorúan ellenőrzi majd a lakáskiadókat.)

Szállodai mércével azonban az Airbnb sehol sincs. Pedig – mint azt tavaly ősszel a Bitport is megírta – csak a 2015-ös nyári időszakban 17 millióan foglaltak szállást a szolgáltatáson keresztül. Mindehhez jönnek a még látványosabb statisztikák: 2,3 millió szoba van a rendszerben, amivel a világ legnagyobb szállásadó lánca. Amerikában a középosztálybeli családok jövedelmét átlagosan 14 százalékkal növelte a szolgáltatás (tehát azokét is, akik nem hajlandók lakásukat kiadni!).
 

Airbnb-kutatás – szobaszám 2016
Create bar charts

De ha közelebbről megnézzük, akkor a The Wall Street Journal listája szerint a világ negyedik legnagyobb értékű startupjának tartott cég számai igencsak hozzávetőlegesek. Először is a nagyság. A kutatók megpróbálták összehasonlíthatóvá tenni a hagyományos szállodaláncokat az Airbnb-vel. Ezért kivettek minden olyan elemet a szállásmegosztó oldal kínálatából, amely csak időlegesen (jellemzően csak pár hétig-hónapig) foglalható. Továbbá kivettek minden olyan szállást, ahol a például nem volt külön tér (saját szoba) a vendégnek. Azt, hogy például a mellékhelyiségeket (fürdőszoba, wc) a háziakkal megosztva használják, nem vették figyelembe, mert még az ilyen megoldások is versenyezhetnek az olcsóbb hotelekkel, hostelekkel.

Az elemzők végül a teljes lista 43 százalékára becsülték azoknak az Airbnb-n keresztül kiadott szobáknak a számát, melyek versenyképesek a szállodákkal. Így alakult ki a szobaszám szerinti rangsor: az Airbnb a második helyre szorult (lásd a fenti grafikont).

Csak hogy jobban lássuk a viszonyokat. Az Airbnb értékét jelenleg 25,5 milliárd dollárra taksálják. Az 1,1 millió szobával rendelkező Marriott-Starwood lánc piaci kapitalizációja 31,7 milliárd dollár, a Hiltoné (769 ezer szoba) 22,6 milliárd, míg az Intercontinentálé (716 ezer szoba) 7,7 milliárd dollár.

Alacsony a kihasználtság

A kihasználtság az a tényező, ahol egyértelműen kimutatható a szállodai szolgáltatások versenyképessége, pontosabban egyértelművé válik, hogy a falusi turizmus bár életképes, a professzionális szállodaiparhoz semmi köze. (Azaz közel sem ugyanaz a helyzet az Airbnbn-nél, mint az Uber esetében a taxiszolgáltatásoknál.)

A szezonális hatások egyébként ugyanúgy érvényesülnek a szállodaiparban, mint az Airbnb-nél. A nyár (és a szabadságolási időszak) erős, az év többi hónapja gyengébb. A kihasználtságban azonban nagyon nagyok a különbségek (lásd a grafikont lentebb).

Még csak az sem igaz, hogy ott a legjobb kihasználtságú az Airbnb, ahol a legtelítettebbek a szállodák, bár a kutatók látnak némi összefüggést. Ahol a szállodák jellemzően megteltek (Los Angeles, San Francisco vagy Tokió), ott a kereslet elmozdul az Airbnb irányába.
 

Hotelek és az Airbnb szállások kihasználtsága
Create column charts

Ugyanakkor például Sydneyben, ahol a szállodák kihasználtsága a legmagasabb, az Airbnb ebből a szempontból a középmezőnyben kullog. Más szempontból ellenpélda Seattle vagy Barcelona: a viszonylag alacsony szállodai kihasználtság magasabb Airbnb-foglaltsággal párosul. Ez Barcelona esetében érthető: népszerű célpontja olcsó szállást kereső fiatalok is. De mi magyarázza Seattle-ben?

A szállodák előnye itt is tetten érhető: nagy számú vendéget tudnak fogadni, a globális láncok hasonló feltételeket tudnak nyújtani minden országban-városban (McDonad's-hatás: ha nem tudod, mit ehetsz meg, akkor keresd a helyi McDonald's-ot), ennek alapján csoportos szerződéseket tudnak kötni, üzleti rendezvényeket tartani stb.

Az Airbnb árai lefelé mennek

Egyelőre az a trend, hogy a lakásukat Airbnb-n keresztül kiadóknak bevételcsökkenéssel kell számolniuk. Ez azzal együtt is igaz, hogy lehetnek földrajzi eltérések, hiszen a helyi ingatlanpiac (kereslet nagysága, szabályozás stb.) nagyban befolyásolja az árakat. Ugyanakkor annak, hogy az Arbnbn nemzetközi felület, van is némi kiegyenlítő hatása az egyes városokban tapasztalható ármozgásokra.

Az amerikai árakat tekintve egyelőre úgy tűnik, a szállodák járnak jobban. Az önmagában nem mond semmit, hogy az átlagos szobaár a szállodákban magasabb (43 dollár). Az viszont beszédes, hogy a kutatók által vizsgált amerikai városok szinte mindegyikében nőttek a szállodai szobaárak, míg az Airbnb-s szállások árai csökkentek.
 

Airbnb árak változása
Create column charts

Az Airbnbn tehát valóban jól látott meg egy üzleti lehetőséget, de voltaképpen csak azokat a kezdeményezéseket csatornázta be és futtatta fel, amelyek korábban, más csatornákon szerveződtek. Például ilyen a Servas hálózat, de végső soron a Németországban, Ausztriában és Magyarországon működő falusiturizmus-hálózatok is hasonló elven működnek. A szállodaipar azonban egészen más piacot céloz, és mint a kutatás is mutatja, arra az Airbnb egyelőre nem volt hatással.

Közösség & HR

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.