Ezt ráadásul a németek mondják. A Roland Berger második negyedéves E-mobility Indexe szerint Kína három mutatóból kettőben megveri a hagyományos autóipari nagyhatalmakat.

Akár el is mehetnénk a Roland Berger és a Forschungsgesellschaft Kraftfahrwesen Aachen (fka) második negyedévre vonatkozó E-mobility Indexe mellett, ha nem két tekintélyes német intézet készítette volna, és ha nem azt hoznák ki végeredményként, hogy Kína megelőzte e-mobilitásban Európa két vezető autóipari nagyhatalmát, Franciaországot és Németországot. Bár a technológiai mutatóban még lemaradt, de összességében a távol-keleti ország áll a legjobban a versenyben – állítja az amúgy júliusban kiadott jelentés.

A tanulmány Németország, Franciaország, Olaszország, az Egyesült Államok, valamint Japán, Kína és Dél-Korea versenyképességét hasonlítja össze technológiai, iparági és piaci helyzetük alapján.

Óriási az állami felhajtóerő

Kína az idei második negyedévben már az iparági és a piaci mutatóban is az első helyen végzett, de a technológiai mutatóban egyelőre Franciaország áll a legjobban. A franciák elsőbbsége azonban a németek számára fájdalmas, korábban ugyanis ebben Németország volt a vezető, és az idei első negyedévben is még fej-fej még fej-fej mellett haladtak. Az elemzés szerint Németország lemaradásának az az oka, hogy az ottani piacon megnövekedett a konnektoros hibrid járművek (PHEV) száma. Ezek az autóknak elektromos hajtással kicsi a hatósugaruk, és alacsony a sebességmaximumuk is, ugyanis akkujuk kapacitása kicsi, és általában csak valamilyen alap akkutöltő technológiát használnak.

Az iparági listában Kína már átvette a vezetést, részben a hatalmas gyártási volumennek köszönhetően. A kínai cégek 2015 és 2019 között kb. 3,5 millió elektromos járművet dobnak piacra. Ugyanezen időszakban az amerikai vállalatok csupán ennek harmadát. Kína egyébként már most a világ vezető akkumulátorgyártója, az ott eladott járművek 90 százalékába ugyanis kínai lítium-ionos akkumulátor kerül.

A Roland Berger szerint egyébként az akkuiparban van a legjobban lemaradva Európa, a német akkuipar 2016-ban lényegében leállt, még Japán is jobban áll.

Kínában nem csak a volumen nagyobb, mint a világ más piacain, hanem a bővülés üteme is gyorsabb. Kína tavaly megduplázta az elektromos autók értékesítését, 350 ezer darabot adott el (lásd a grafikont, melyet az EVvolumes.com adatai alapján készítettünk, amely az urópai adatokat nem adja meg országokra lebontva). Franciaország áll hozzá a legközelebb. Bár kevesebb autót értékesített, de magasabb az elektromos autók aránya, mint Kínában.

 
EVvolumes.com - 2016-os értékesítési adatok
Infogram


Németország azonban ebben a mutatóban is lemaradt, mindössze negyedik lett. 2016-ban kb 28 ezer konnektoros vagy teljesen elektromos autót értékesített, ami a teljes autópiacnak csupán 0,8 százaléka. Ez nem csak az autóipar szempontjából probléma, hanem azért is, mert veszélybe került Németországnak az EU felé tett vállalás a károsanyag-kibocsátás csökkentésére. A vállalt célszámokat 2021-től az autóipari beszállítóknak is el kell érniük, ami egyelőre nem tűnik tarthatónak.

Felnőttek a kínai startupok

2015-ben a kormány több mint egymilliárd eurónyi összeggel támogatta az iparágat. Tavaly ugyan 20 százalékkal csökkentette a támogatás mértékét a sok visszaélés és csalás miatt, támogatási politika és a cél nem változott, miszerint 2025-re az értékesített autók 15-20 százaléka elektromos jármű lesz, 2030-ra pedig el kell érni a 40-50 százalékos arányt. Érdemes megjegyezni, hogy ez nem csak az új, egyelőre még formálódó piac megszerezése, hanem a légszennyezés lokális csökkentése miatt is fontos a kínai kormányzatnak. (A témáról itt olvasható egy jó összefoglaló, amely azokkal a csalásokkal is foglalkozik, melyek hatására tavaly visszavágták az iparág támogatását.)

A kormányzati támogatások egy jelentős részének a fő kedvezményezettjei – amellett, hogy vásárlásösztönzésre is jut pénz – azok az innovatív autóipari startupok, amelyek elektromos hajtású járműveken és az autonóm vezetésen dolgoznak. Ezen a téren a Roland Berger komoly fellendülést lát. Stabil a befektetői háttér, tapasztalt menedzserek jelentek meg a szegmensben.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.