Tavaly Kína már az ötödik legtöbb új szabadalmi oltalmat jegyezte az USA-ban, megelőzve Tajvant és közelítve a németekhez.

A kínai vállalatok az Egyesült Államokban bejegyzett szabadalmai egyre gyorsuló ütemben szaporodnak: míg 2008-ban nagyjából 1200 új kérelmet adtak be, addig tavaly, 2017-ben már 11.200 oltalmat csaptak hozzá a korábbiakhoz, vagyis az elmúlt tíz évben átlagosan évi ezer szabadalommal növelték a tempót. Ma már elmondható, hogy a világ második legnagyobb gazdaságának államilag ösztönzött innovációs stratégiája szemmel látható eredményeket hoz, és Kína tényleg kezdi kinőni a "világ gyárának" hagyományos szerepét.

Hosszú évek óta alapvetésnek számít, hogy a gyártókapacitásra épülő, az ország elmúlt évtizedeit meghatározó növekedés nem tartható fenn örökké, ezért Kínának fel kell futtatnia saját innovációs képességeit, ha meg akarja őrizni és erősíteni akarja vezető szerepét. Mindez pedig nem korlátozódhat a technológia- és termékfejlesztésre, hanem a szabályozási környezet változását és az új üzleti modellek meghonosítását is jelenti – ez utóbbira példa a kínai internetes birodalmak felfutása, amelyek ma már a világ legértékesebb márkái között vannak.

A félelmetes gyártóipar természetesen alapot jelent az innovációnak. Érdemes egyrészt figyelembe venni a gyártás mellet a fejlesztés kiszervezésére irányuló trendeket, másrészt a kínai ipar fejlettsége lehetővé teszi az ötletek gyors és nyereséges megvalósítását. A hatékonyág már megvan, és most zajlik az innovációs kvalitások, illetve a kínai márkák globális ismertségének felépítése – a kínai vállalatok ezeken keresztül szereznének erős pozíciókat a nemzetközi piacon, akár az Egyesült Államokban is.

Amerikát célozzák a kínai startupok

Az IFI Claims adatai szerint a kínai szellemi tulajdon egészen pontosan 11.241 darab Amerikában bejegyzett szabadalommal bővült az előző év során, ami 28 százalékkal – vagyis az előző évtized átlagos növekedésénél jóval nagyobb arányban – haladta meg a tavaly előttit. Ezzel a kínaiak már az első öt között vannak, maguk mögé utasítva Tajvant, nem sokkal lemaradva a németek és a dél-koreaiak mögött. Az első helyen most is értelemszerűen az amerikai illetőségű szabadalomtulajdonosok állnak, Japán a második.

 

 


A növekedés nem csak a hagyományos piaci szereplőknek, hanem a szaporodó kínai startup cégeknek is köszönhető. A Bloomberg ezzel kapcsolatban egy kínai szabadalmi ügyeket intéző washingtoni jogi irodát idéz, amely szerint az ázsiaiak folyamatosan erősítik versenyképességüket az Egyesült Államokban: az importtevékenység fokozása mellett sorra nyitják a helyi kereskedelmi képviseleteket, hogy az amerikai piacra vigyék termékeiket. Az új szabadalmak száma pedig, ha közvetett módon is, de mindenképpen az innovációs aktivitás indikátora.

A Szellemi Tulajdon Világszervezete ezzel párhuzamosan azt közölte, hogy Kínában a szellemi tulajdon védelméért felelős hivatalhoz már 2016-ban is 1,3 millió szabadalmi igény érkezett, ami szám szerint több, mint az amerikai, európai, japán és dél-koreai felhozatal összessége. Bár az USA-ban tavaly bejegyzett 320.003 oltalomnak mindig csak 3,5 százaléka ered Kínából, a növekedés üteme így is impresszív, és jelzi a kínai vállalatok fejlődését a high-tech innováció és a globalizáció összefüggésében értelmezett versenyképesség terén.

Ázsia simán lenyomja Európát

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, Kína már azokat a kínai IT-szakembereket csábítaná haza, akik Amerikában mindent megtanultak, és a nekik kínált  magas pozíciókért és jó fizetésért egyre szívesebben térnek vissza a Csendes-óceán túlpartjára. Ennek érdekében komoly állami támogatásokat csatornáznak a leginnovatívabb területeken zajló kutatásokba, mint amlyen a mesterségesintelligencia vagy a gépi tanulás alkalmazása, amivel Kína ma már nem csak az elvándoroltak, hanem a nyugati szakemberek számára is vonzó lehet.

Ide kívánkozik, hogy az európai országok a 2017-es amerikai szabadalmak 15 százalékát jegyzik, ami nem annyira sok, ha a hazai cégek 46 százalékához, vagy akár csak az ázsai vállalatok 31 százalékához hasonlítjuk. Az élmezőnyben egyedül a németek szerepelnek, és az 50 legtöbb szabadalmat bejegyeztető vállalat listáján is csak néhány európai társaságot találunk – közülük a legeredményesebb a lista 18. helyén álló Ericsson, míg a Bosch a 25., a Siemens a 34., a Philips pedig a 38. helyen szerepel.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.