Egy magyar startup az IT-piacon tapasztalható szakember-hiányból is profitál.

Négy év alatt érett be az Oriana alkalmazásfejlesztési eszközének piaca – mondta a cég sajtótájékoztatóján Kovács Péter ügyvezető. A cég 2012-ben kezdett bele az Effector Platform fejlesztésébe, mellyel két évvel később léptek a nagyobb nyilvánosság elé. A cég dinamikus növekedése azt mutatja, hogy komoly igény van hatékony alkalmazásfejlesztési eszközökre a vállalatok körépben. A cég árbevétele 2012-ben még 161,5 millió forint volt, 2013-ban viszont már 456 millió, míg 2014-ben az 540 millióhoz közelített.

Mint azt a cég vezetői elmondták, tavaly dönteniük kellett, hogy a közvetlen vagy a partnereken keresztüli értékesítésre helyezik-e a hangsúlyt. Végül ez utóbbi mellett döntöttek. Így lemondtak ugyan a gyors kezdeti növekedésből származó előnyökről – idén például 20-30 százalékos bevételnövekedéssel számolnak –, hiszen így csak a licencbevételekre számíthatnak, a bevezetés a partnereknek jelent bevételt, ugyanakkor a partnereken keresztül történő értékesítés sokkal gyorsabbá teszik az Effector ekoszisztémájának a kiépülését.

A munkaerő-hiány is az Effectort támogatja

A cég operatív vezetője, Basa Richárd idézte az IVSZ adatait a magyar IT-piacon tapasztalható munkaerő-hiányról. Mint mondta, ezzel ők is küzdenek. Ugyanakkor az Effector legújabb verziója épp abban segít, hogy a fejlesztésbe bekapcsolja a vállalat üzleti döntéshozóit és a tanácsadókat is. Ezzel gyorsítható az alkalmazásfejlesztés anélkül, hogy nagyobb munkaerőt kellene biztosítani a feladatokhoz.

Basa egy felméréssel igazolta, miért értékelődtek fel a BPM (Business Process Management) platformok. Mint mondta, ma már az üzleti alkalmazások fejlesztését elsősorban külső okok generálják: a piac változása (ügyfelek, vevők, iparági változások) és a szabályzó környezet kiszámíthatatlansága. E vállalatok ehhez keresnek olyan platformot, amellyel az üzleti folyamatokat gyorsan átalakíthatják, és leképezhetik az IT-ra. És mivel fejlesztőből hiány van, előnyben részesítik azokat a megoldásokat, melyek nem igényelik a fejlesztési kapacitás bővítését.

Az Effector Platform 5-öt ezért olyan funkciókkal bővítették, melyek segítségével akár az üzleti döntéshozók is beszállhatnak mintegy önkiszolgáló módon a fejlesztésbe. Az alkalmazásokkal kapcsolatos követelményeket az üzleti logika felől lehet megfogalmazni.

Felértékelődött a UX

Ahhoz, hogy az üzleti vezetők is bevonhatók legyen a fejlesztési folyamatba, javítani kellett a felhasználói élményen (User Experience – UX) és a kezelőfelületen. Ezért az Effector 5-ben új technológiai alapra, AngularJS-re került át a megjelenítő felület, amit át is terveztek, hogy áláthatóbb és logikusabb legyen. Az egyes komponenseket a felhasználók testre szabhatják, személyes lekérdezéseket és ún. gyorsriportokat is készíthetnek.

A rendszer bővült mini BI (business intelligence) funkcionalitással, amelyet például Excelből lehet feltölteni adatokkal. Ez azért került az Effectorba, mert Basa szerint egyre több vállalatnak okoz gondot, hogy egységben kezelje a különálló Excel táblázatokban tárolt üzleti adatokat és üzleti logikát. (Az elsősorban kkv-knak szánt, és nagyjából az Effectorral egy időben induló, szintén magyar fejlesztésű Karma Platform sikere mutatja, mennyire valós igény ez.)

Pátzay Péter technológiai vezető elmondta: törekedtek arra, hogy az Excelhez hasonló, ún. Excel like kezelőfelületet hozzanak létre, hogy a felhasználónak ne okozzon nehézséget az átállás. Az Effector nem alkalmas az Excel teljes kiváltására – a makrók például nem vihetők át, és a függvénykészlet is jóval szerényebb –, de így az exceles adatvagyonból és üzleti logikából már alkalmazásokat lehet építeni, és a korábban csak Excelben elérhető információhoz a weben is hozzá lehet férni.

Megújult a platform fejlesztőeszköze, az Effector Studio is. Ezzel az alkalmazások összeállításának 30-40 százaléka elvégezhető drag&drop módon, amit grafikus megjelenítés és automata kódgenerálás támogat.

Az Effector Platform egyelőre on-premise használható, felhasználónkénti licencelésben (többféle konstrukciót is kínálnak), de tervezik felhős szolgáltatássá történő fejlesztését is.

Cloud & big data

Törésteszt: milyen magasról eshet le az iPhone 8?

Kipróbálták, hogy önnek már ne kelljen: sokat bír az Apple új okostelefonja.
 
A világ biztosítási piaca közel 5 ezer milliárd dollár. Ennek egy részét hamarosan elvehetik az insurtech cégek. De ez mindkét félnek kemény küzdelem lesz.

a melléklet támogatója a Balasys

Hirdetés

Most készüljön fel a fintech világ biztonsági kockázataira!

A pár éve kitört fintech-láz, valamint a jövő év elején életbe lépő PSD2 nem csak a pénzügyi piacok üzleti modelljét borítja meg. A biztonsági kérdéseket is sürgősen újra kell gondolniuk a piac szereplőinek.

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.