Kétségtelen, hogy nagyvállalati méretű szervezetek inkább SAN-okat (Storage Area Network) használnak, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne létjogosultsága a NAS-oknak (Network-Attached Storage) is ebben a szegmensben. Kiválasztás előtt érdemes néhány szempontot figyelembe venni.

A külső (nem minden)

Az egyik legfontosabb paraméter az adott eszköz kialakítása. Nagyvállalati szférában szinte nyilvánvaló, hogy a „dobozok” rack-szekrénybe szerelhető felépítéssel bírnak, ennek ellenére akad néhány modell, ami arra terveztetett, hogy különálló készülékként kerüljön fel egy polcra.

Az NAS-ok döntő többsége természetesen ebben a környezetben rackbe-szekrénybe kerül, ám ekkor sem mindegy, hogy mekkora méretűek. Egy négy egységnyi (4U) magas NAS nyilvánvalóan több helyet foglal, mint a 2U magasságú, ugyanakkor értelemszerűen jóval több nyers kapacitást is biztosít.

Szintén fontos kérdés, hogy ez a kapacitás fizikailag milyen formában jön össze. Szerencsére egyre ritkább, de a múltban komoly gondot okozott egy bővítés vagy migrálás esetén, hogy egyes gyártók saját, jogvédett csatlakozókat építettek termékeikbe, amivel arra kényszerítették a NAS-t használó cégeket, hogy a lemezeket kizárólag a gyártótól szerezze be (vendor-lock-in).

Ugyan ma már ilyen példával nem lehet találkozni, ettől függetlenül nem érdemes figyelmen kívül hagyni a csatolófelülete típusát. A gyártók ugyanis más trükkökkel is élhetnek, például megpróbálják némileg alacsonyabb áron kiszórni a bennragadt, régebbi szabványra alapuló megoldásaikat. Azt pedig részletezni sem kell, hogy mekkora teljesítménybeli hátrányt jelenthet egy SATA 2-es NAS egy SATA 3-mal bíró riválishoz képest.

Természetesen sokat számít a lemezek sebessége, kapacitása és az eszköz összkapacitása is. Az olcsóbb modellek nem feltétlenül támogatják a nagy kapacitású drive-okat, ha pedig csak 1-2 terabájtos diszkeket lehet belerakni a NAS-ba, akkor annak tárolóképessége bőven elmaradhat a kívánt összkapacitástól. Utóbbi is jelenthet korlátot: ha az eszköz maximum kapacitása – tegyük fel – 80 terabájt, és tizenkét bővítőhellyel rendelkezik, hiába kerül bele ennyi, darabonként 8 terabájt lemez, az elméleti 96 terabájtot nem lehet elérni.

Lehetne egy kicsit bővebben?

Ahogy egyre tovább teljesítenek a NAS-ok egy adott szervezet szolgálatában, úgy nő a rajtuk tárolt adatok mennyisége. Óhatatlanul előfordul, hogy a vállalat kinövi a rendelkezésre álló helyet, a bővítés azonban nem várt problémákat hozhat.

Mi történik például akkor, ha egy nyolc bővítőhelyes eszközbe eredetileg csak négy diszk került, és később újabb merevlemezt kellene telepíteni? Kell-e teljes backup a már meglevő adatokról, kell-e manuálisan törölni a már létező köteteket, a meglévő RAID-struktúrát és újat létrehozni? Vagy a feladatok java végbemehet automatikusan?

Az sem mindegy, hogy a NAS támogatja-e a „forró cserét” (hot swap), azaz olyan drive-okkal van-e ellátva, melyek leállítás nélkül teszik lehetővé kiváltásukat.

Legalább ilyen fontos a storage tiering, azaz az SSD-k cache-ként való alkalmazása a gyakran használt adatok gyors eléréséhez. Ideális esetben a folyamat automatikusan kell, hogy működjön; a NAS-nak fel kell(ene) ismernie, mely adatokat kell gyorsítótárazni, ezt folyamatosan karbantartani (a pixisből kieső információt kihelyezni merevlemezre, az időközben gyakran használttá vált adatokat cache-elni) és így tovább.

Hálózat és redundancia

Részletes magyarázatra talán ez a paraméter sem szorul. Hiába vannak nagy teljesítményű diszkek, akár SSD-vel karöltve működő hibrid megoldások egy NAS-ban, ha a hálózati csatlakozás tempója megöli az egészet. Nyilván nem ugyanazt a teljesítmény hozza egy 1 gigabites Ethernet csatolóval rendelkező készülék, mint egy olyan, amelyik 10 gigabites példánnyal van ellátva (pláne, ha ez még kiegészül egy második vezérlővel).

Minden gyors, nagy tárkapacitású és még csak egy vagyonba sem került – ez remek hír, de mennyire hibatűrő a rendszer? Rendelkezik-e tartalék hűtéssel, energiaforrással, hogy csak néhány szempontot említsünk. Hardveres hibánál kaphat nagy szerepet a replikáció támogatása, vagyis a teljes adatállomány fizikailag kettéosztott (azaz másik eszközön, szimultán történő) tárolása.

Az okos NAS

Mindezeken felül nem árt, ha az eszköz rendelkezik hatékony deduplikációs eljárással, amivel jelentősen mérsékelhető a „tár-éhség”. A redundáns adatok megszüntetésével megspórolt tárterület szükségtelenné teszi – vagy legalábbis a jövőbe kitolja – a fizikai bővítést.

Az adatokat nem csak tömöríteni érdemes, hanem az arra nem jogosultaktól is meg kell védeni. Ez természetesen történhet magas szinten, de ma már a legtöbb enterprise NAS támogatja az alacsony szintű titkosítást, mely a háttértár fizikai elvesztése esetén is megvédi az információt.

Végül, ha sikerült olyan hálózati adattárolót választani, ami megfelel az igényeknek, és a lehetőségekhez képest alacsony TCO-val (Total Cost of Ownership) bír, egy további szempontot érdemes még figyelembe venni: ez pedig a kezelhetőség. Nagyvállalati szegmensben gyakran nem egy-két, hanem akár nagyságrendekkel több NAS-t kell felügyelni. Minden rendszergazda rémálma az ilyen rendszerek elemeinek egyesével történő konfigurálása.

Szerencsére ez megelőzhető, hiszen ma már számos olyan szállító van a piacon, amelyik menedzsmentportálon keresztül, akár böngésző segítségével felügyelhetővé teszi eszközeit. Itt a rendszergazdák egy helyen ellenőrizhetik a NAS-ok állapotát, könnyen és gyorsan értesülhetnek arról, ha valamelyik készülék beavatkozást igényel.