Izmosak a veszteségei, és a szabályozási irány sem kedvez az üzleti modelljének. A befektetők azonban szeretik, és harcolnak a vállalat felügyeletéért.
Hirdetés
 

Újabb információk szivárogtak ki az Uber pénzügyi eredményeiről köszönhetően annak, hogy a Softbank komoly bevásárlást tervez a cégbe. A Financial Times megszerezte azt a dokumentumot, melyet a vezetőség a Softbank ajánlata miatt küldött a részvényeseinek a jelenlegi helyzetről, valamint arról, hogy mik a tervek a működés nyereségessé tételére.

Ami biztos, hogy a The Wall Street Journal unikornislistáját 68 milliárd dolláros cégértékkel (ezt az értéket az eddigi befektetésekből kalkulálták) toronymagasan vezető vállalat idén sem lesz nyereséges, bár a tavalyi hasonló időszakhoz képest valamelyest jobban áll. Míg a múlt év első három negyedévében összesen 2,2 milliárd dolláros veszteséget halmozott fel, most "csak" mínusz 1,46 milliárdig ment le a mutató.

Pozitív fejlemény viszont, hogy éves és negyedéves összevetésben is nőttek a bevételek. A tavalyi harmadik negyedév 1,7 milliárdot hozott (5,4 milliárdos foglalás mellett), az idei viszont 2 milliárd dollárt (9,7 milliárdos foglalásból). Negyedéves összevetésben – tehát az idei második negyedévhez viszonyított – növekmény mind a bevételekben, mind pedig a veszteségben 14 százalék volt. A foglalások valamivel kisebb mértékben, 11,5 százalékkal nőttek a második negyedévhez képest. Így alakult ki a harmadik negyedév mínusza: 743 millió dollár.

Kalanick után is vannak nehézségek

Ez mindenképpen pozitív, különösen annak fényében, hogy nagyon nehéz időszakon van túl a vállalat. A vállalatkörül egy ideje sorozatosak a botrányok, volt ott munkahelyi zaklatástól a hatóságok és a részvényesek megtévesztéséig minden – utóbbiért az egyik nagy befektető, a Benchmark Capital perli is a korábbi vezért, Travis Kalanickot. Kalanick alatt a vállalat menedzsmentje leginkább egy átjáróházra emlékeztetett, a befektetők elégedetlenkedtek, a társalapító-vezérigazgatót mégis csak hosszas huzavona után sikerült lemondatni.

A helyzet valamelyest javult az új CEO, Dara Khosrowshahi érkezésével, aki kinevezése után pár nappal elő is állt a terveivel, többek között hogy három éven belül tőzsdére vinné a vállalatot. Az első lépéseknek már van látszatja. Többek között egy a NASA-val közös repülő autós projekt és egy önvezető Volvókra kötött megállapodás is javított a cég megítélésén.

Bár Khosrowshahi új stílust, új cégkultúrát ígért-hozott, kinevezése óta újabb csontvázak estek ki a szekrényből. A közelmúltban a kiderült, hogy a vállalattól lenyúlták 57 millió ügyfelük adatait. Ez önmagában nem újdonság, hiszen lassacskán már minden nagy cégnek megvan a maga hasonló sztorija, de a kezelés módja finoman szólva is problémás: nem jelentették az incidens, amivel törvényt sértettek, ráadásul fizettek a kiberbűnözőknek, hogy ne hozzák nyilvánosságra az adatokat.

Az eset meglehetősen friss, az illetékes hatóságok egyelőre vizsgálódnak, így csak később derül ki, hogy a sajátos incidenskezelés mekkora számlát generál.

A Softbank nagyon hisz az Uber-modellben

Ezzel együtt hiba lenne temetni a vállalatot. Ezt jelzi a Softbank bevásárlási szándéka is. A japán óriásvállalat, amely egyébként már a kezdeteknél ott volt az Uberben, irdatlan összegeket költ olyan cégekre, melyek várakozásai szerint a jövő technológiai iparágát meghatározzák. Így került a tulajdonába idén nyáron a Boston Dynamics, aminek a vételára valószínűleg aprópénz volt, ahhoz képest amennyit az ARM-ért adott. Az Uber szektorában is nagy fantáziát lát, többe között a szingapúri Grab és az indiai Ola autómegosztó szolgáltatásban is növelni szeretné a részesedését.

 
Uber Revenue 2013-2016
Infogram


Az Uber igazgatótanácsa már jóváhagyta, hogy a japánok akár a vállalat 20 százalékát is birtokolhassák. Az ár azonban egyelőre kérdéses. A Softbank a Reuters értesülése szerint ugyanis 30 százalékkal kevesebbet szeretne fizetni a csomagért, mint ami a vállalat jelenlegi 68,5 milliárdos értékéből kijönne. Az eladókat tendereztetné. Emellett venne 1 milliárdért a jelenlegi értékelésen új részvényeket is, ha a tender során sikerül elérnie legalább a 13,4 százalékos tulajdoni arányt.

A Softbank a nagyobb részesedését a vállalatvezetésre gyakorolt hatásban is érvényesíteni akarja. Bővítené az igazgatótanácsot – nyilván saját emberekkel –, korlátozná a korai részvényesek szavazati jogát, és még jobban eltávolítaná Kalanickot a vállalattól.

Itt is érvényesül a kereslet-kínálat...

A Softbank szóvivője azt mondta, hogy két fontos befektető, a Benchmark Capitalt és a Menlo Ventures értékesítené részvényinek bizonyos százalékát. A Menlo ezt meg is erősítette a Reutersnek, hozzátéve, hogy csak akkor lesz üzlet, ha megfelelő árat kapnak a részesedésükért. A Benchmark viszont nem kívánt nyilatkozni az ügyről, ám a Reuters hivatkozik a befektető társaság egy korábbi twitjére, amelyben azt jósolja, hogy az Uber hamarosan eléri a 100 milliárdos értéket. Ez akár arra is utalhat, hogy per ide vagy oda, a befektetőtársaság továbbra is lát fantáziát az Uberben.

A Reuters egyébként több más befektetőt is megkérdezett, akik egyelőre nem kívánják értékesíteni részesedésüket, sőt volt olyan is, aki növelni akarja befektetéseit a világ legnagyobb taxitársaságában.

Piaci hírek

Már nem a CIO-é a legjobban fizető IT-vezetői állás

Legalábbis Amerikában. A stratégiaalkotás és az IT-büdzsé menedzselése továbbra is az ő feladatuk, de eljött a specializálódás kora.
 
Ehhez is a felhőszolgáltatások adják a nagy lökést, teret adva a kísérletezéshez.
A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.