Redmond a Windows 10-nél már megszokott frissítési ütemezést fogja alkalmazni szervertermékeinél is.

Tovább ésszerűsíti operációs rendszereinek fejlesztési ciklusát a Microsoft. A vállalat bejelentette, hogy ezentúl a Windows Server 2016 is hasonló frissítési periódust kap, mint a Windows 10.

Tavaszi-őszi ciklus

Ismeretes, hogy Redmond legújabb, asztali szegmensbe szánt operációs rendszere (és nem mellesleg Office irodai alkalmazáscsomagja) minden évben kétszer kap nagyobb update-et. Ezek nem csupán biztonsági javítások, hanem egyfajta összegző, minden magába foglaló nagy frissítések, melyek az adott platform funkciógazdagságát is növelik egyben.

A Microsoft a Windows 10-nél vezette be először ezt az eljárást: az első, még Anniversary Update névre keresztelt csomag ugyan augusztusban debütált, de az azt követő Creators Update már tavasszal érkezett meg, Windows 10 Fall Creators Update pedig nevéből is kitalálhatóan, valamikor ősszel válik elérhetővé ( és olyan nyalánkságokkal örvendezteti meg a felhasználókat, mint a keresztplatformos vágólap).

A Microsoft korábban már többször is hangsúlyozta: a Windows 10 AZ operációs rendszer. Több új OS-t már nem tervez kiadni, hanem ezt a platformot teszi a változó igényekhez igazodóvá újabb és újabb nagy update-ekkel. Igaz, nem megy zökkenők nélkül az átállás: az áprilisban kiadott Creators Update eddig csupán az összes Windows 10 felhasználó kevesebb mint negyedéhez jutott el.

A jelenlegi gyakorlat formalizálása

A lépés kiszámíthatóvá teszi a szervertermékek használatát, pontosabban a frissítéssel járó feladatok ütemezését, így a rendszergazdák előre tudhatják, mikor kapja meg a Windows Server a következő nagy update-et. Emellett elősegíti azt is, hogy a felhasználók zöme a legfrissebb platformot használja.

Jelenleg ugyanis a biztonsági sebezhetőségek egyik legfőbb oka, hogy sok szervezet még mindig elavult, olykor terméktámogatásban már nem is részesülő (igen, Windows XP, rólad van szó) operációs rendszereket használ. A váltás ugyanis sok fájdalommal jár, a megújuló licencköltségek mellett telepítési és konfigurációs feladatok is borzolják a rendszergazdák idegeit, nem is beszélve a felhasználói képzés szükségességéről.

Ha azonban a funkcióbővítés sokkal csendesebben, inkább a háttérbe húzódva és kiszámíthatóan történik meg, akkor nagyobb valószínűséggel veszik alkalmazásba azt a felhasználók. Igaz, a rendszergazdák telepítési szabadságát korlátozza a Microsoft update-politikája, de Redmond a folyamatosan patch-elt rendszerek magasabb biztonsági szintjével érvel a halogatás ellen.

A tervek szerint ugyanakkor egyes szerverek esetében lesz némi eltérés – ha nem is az ütemezésben, de a kiadott változatok terméktámogatásában. Például a grafikus kezelői felületet nélkülöző Nano Server hat havonta frissül, melynek támogatása (Semi-annual Channel) 18 hónapra szól, amivel gyakorlatilag a Microsoft hivatalossá tette a jelenleg is futó gyakorlatot. A nagyobb szerverplatformoknál hasonló ütemben érkeznek az update-ek, de 2-3 évente egy stabil, ötéves általános támogatási periódust felölelő nagy kiadással bővülnek. Ezt követően öt évig kiterjesztett támogatást (biztonsági frissítések) kaphatnak, és a termékperiódus használatának további hatéves kiterjesztéséért fizetni hajlandó vállalatok úgynevezett premium assurance supportban részesülhetnek.

Biztonság

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.