CSC és a Hewlett Packard Enterprise vállalati szolgáltatások üzletágának egyesüléséből létrejött új vállalat élére Czibók Zoltánt nevezték ki.

Bár gépészként végzett a Bánki Donáth Műszaki Főiskolán, szakmai pályafutását már informatikai területen kezdte Czibók Zoltán, aki a CSC és a Hewlett Packard Enterprise vállalati szolgáltatások üzletágának egyesüléséből áprilisban létrejött új vállalat, a DXC Technology magyarországi leányvállalatát vezeti.

Czibók 1993-ban szerezte mérnök-tanári diplomáját, majd 2003-ban a Budapesti Corvinus Egyetemen MBA fokozatot. Pályafutását az OTP Banknál kezdte, majd a magyar informatikai szektor hőskorszakának egyik emblematikus cégéhez, a Rózsahegyi László alapította Rolitronhoz igazolt. 1997-ben a Digital Equipment (DEC) magyar leányvállalatához ment dolgozni, ahonnan felvásárlások sorát átélve került végül a HP-hoz. (A DEC-t 1998-ban felvásárolta a Compaq, melyet viszont a HP vett meg 2002-ben.) A HP-n belül 2010-től először a régiós, majd a magyar piacon irányította a vállalati szolgáltatások alkalmazási területét.

Az ezredforduló óta aktív szerepet vállal a Magyar Projektmenedzsment Szövetségben, valamint a PMI Budapest szervezetében is. Utóbbinak alapítója, majd 2001-től négy éven át alelnöke, jelenleg pedig a tanácsadó testület tagja.

Jelenlegi munkahelye, a DXC Technology a HPE és a CSC 50-50 százalékban tulajdonolt vegyesvállalata, amely a két cég egy tavaly bejelentett megállapodása nyomán jött létre, és hivatalosan idén április elején indult el. A HPE ebbe a vegyesvállalatba szervezte ki IT-szolgáltatási üzetágát.

A DXC Hungary létrejötte a HPE magyar szervezetét is komolyan átalakította. Tavaly Gonda Gábor, a HPE Magyarország ügyvezető igazgatója lapunknak azt mondta, hogy a hazai helyzet némileg eltér az amerikaitól, mivel itthon a CSC alig van jelen. Gonda úgy becsülte, hogy az átalakulás nyomán a hazai HPE létszáma mintegy 80 százalékkal csökken, ugyanis a DXC-hez kerülnek azok a kereskedők is, akik eddig a HPE magyarországi kereskedelmi képviseletén a vállalati szolgáltatásokkal foglalkoztak.

(Fotó: Magyar Projektmenedzsment Szövetség)

Közösség & HR

Titkosszolgálatoknak titkos felhőt árul az Amazon

Az AWS Secret Region szolgáltatása az amerikai kormányzati biztonsági minősítéseknek megfelelő környezetet biztosít, egyelőre csak az amerikai kormányügynökségeknek.
 
Hirdetés
A magánszektorban az egyetlen út a sikeres üzletmenethez az ügyfélen keresztül vezet. Ha értjük, mit akar, igényeit hatékonyan és gyorsan ki tudjuk elégíteni, akkor nincs menekvés a növekvő bevétel elől.

a melléklet támogatója a TOPdesk

Hirdetés

Agilis módszerek a szolgáltatás-menedzsmentben

Számos szervezet hozott olyan stratégiai döntést, hogy mindent agilis módszerek alapján kell csinálni. Az a felismerés indokolta ezt, hogy az elégedett ügyfelek és egy működő végtermék fontosabbak, mint a folyamatok vagy szerződések. A szolgáltatásmenedzsment területén ez különösen lényeges.

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.