Utánajártunk a vihart kavart közbeszerzésnek, és annak, hogy valóban sok-e 380 ezer forint egy ipari kivitelű tabletért.

A hazai sajtó december végén kezdett komolyabban cikkezni a MÁV egy érdekes tenderéről, melynek keretében 3100 ipari kivitelű tabletet vásárolt a mozdonyaira a vállalat. Az augusztusban lezárult tenderen a Szinva Net Zrt., az M & M Computer Kft. és az M & S Informatikai Zrt. alkotta konzorcium nyert a tajvani Winmate M101B típusú tabletjeivel. A teljes kontingenst lényegében két részletben, tavaly év végéig kellett leszállítani. A tender eredményéről egyébként szeptemberben több lap is hírt adott.

A projektet az MTI által is megjelentetett, a MÁV-csoport által kiadott projektzáró közlemény hozta vissza a köztudatba. A közlemény arról adott hírt, hogy lezárult az a 80 százalékban uniós forrásból támogatott fejlesztési projekt, melynek keretében az ipari kivitelű tableteket is beszerezte a vasúttársaság.

A hír kapcsán a Magyar Nemzet alaposabban is foglalkozott a tenderrel december 29-én megjelent lapszámában. A lap egy forrására hivatkozva azt írta, hogy "ilyen volumenű megrendelésnél könnyen el lehet érni 30-40 százalékos kedvezményt, a szóban forgó táblagépek beszerzési árát viszont több ezer darab esetében se nagyon lehetett volna 350 ezer forint alá szorítani, hiszen csúcsminőségű, ipari, félkatonai használatú eszközről van szó, amelyet nem az átlagos fogyasztói igényekre szabtak, kiskereskedelmi forgalomban nem is lehet kapni".

Két nappal később a lap újabb cikket szentelt a témának. Ehhez 30 darabos szállításra kértek ajánlatot közvetlenül a tajvani gyártótól. Egy 3G-s modemmel szerelt típusra a gyártó 1480 dolláros (mintegy 428 ezer forint) árat adott. Mivel a MÁV 383 520 forintos darabáron vásárolta az eszközöket, a lap arra a következtetésre jutott, hogy "a MÁV nem tudott vagy nem akart eléggé alkudni". (Az alkulehetőségekről bővebben lásd a keretes szövegrészt.)

Az év utolsó napján az Átlátszó – valószínűleg a sajtóban megjelent hírek nyomán – közérdekű adatigényléssel fordult a MÁV-START-hoz, melyben csupán egy kérdést tettek fel: miért nem volt elég a 7-8 inches képátlójú eszköz – ami az Átlátszó információi szerint mintegy felébe kerül, mint egy 10 inches tablet.

Újabb lépés a digitalizált vasút felé

A megkerestük a beruházó MÁV-START-ot. Többek között azt szerettük volna megtudni, hogy milyen körülmények indokolták a valóban magas árú eszközök beszerzését, és milyen módszerrel választották ki a győztest.

A vállalattól, illetve a MÁV-START informatikai vezetőjétől, Sárándi Attilától kapott információk szerint a beruházást az indokolta, hogy a MÁV olyan rendszer fejlesztésébe kezdett, amellyel egyrészt kiválthatja a papíralapú dokumentumok használatát, másrészt a hatékonyabb munkavégzés és a magasabb vasúti közlekedésbiztonság feltételeit is megteremti. Ezek a dokumentumok a vonattovábbítás elengedhetetlen feltételei, ezért a mozdonyokat és a vezérlőkocsikat is el kellett látni elektronikus eszközökkel – praktikusan táblagépekkel.

A műszaki paramétereket a vezetőfülkében uralkodó körülmények alapján fogalmazták meg. Hogy a követelményeket pontosabban meg tudják határozni, a tavalyi évben harminc táblagéppel végeztek el egy hosszabb tesztet, és a tapasztalatok alapján alakították ki az eszközök specifikációját.

Ezek voltak a főbb szempontok

A specifikációban 8 órás minimális akkumulátoros üzemidőt írtak elő. Ezt azzal indokolták, hogy a vasúti szállítás zavartalanságának biztosítása miatt rendkívüli események esetén is garantálni kell a táblagép működését. Ilyen rendkívüli helyzet lehet például az is, ha nem lehet biztosítani az eszköz töltését egy 8 órás szolgálat alatt.

Az előzetes tesztek alatt kritikus pontnak bizonyult a tabletek képernyőjének felbontása és fényereje a vezetőfülkébe betűző, beszűrődő napfény miatt. Kiderült, hogy a 1024×768 képpont felbontású, 400 cd/m2 fénysűrűségnél alacsonyabb teljesítményre képes kijelzőkön bizonyos fényviszonyok között olvashatatlanok a vonattovábbításhoz szükséges információk. A specifikációban ezért ezeknél magasabb értékeket határoztak meg.

A mozdonyok fedélzetén az irodaihoz képest extrém körülmények vannak, így a specifikációban elvárásokat kellett megfogalmazni a rezgés-, ütés- és vízállóságra vonatkozóan is.

Hasonló volt a helyzet a hőmérséklettűréssel. A vezetőállás cseréje közbeni rövid idejű nagy hőingadozást is el kell viselnie az eszköznek.

Mindezek a paraméterek kiegészültek az 5 éves (az akkumulátorok esetében 2 éves) garanciával. A beruházás ugyanis 80 százalékban uniós forrásokból valósult meg, és ilyen esetekben a beruházónak vállalnia kell a beruházás 5 éves fenntartását.

Hárman pályáztak

A MÁV-START kérdésünkre a tenderéről annyit elárult, hogy három ajánlat érkezett, ezek két gyártó két típusát tartalmazták. Információink szerint a Winmate az ipari és katonai mobil eszközökben szintén komoly gyártónak számító amerikai Getac eszközeivel versengett. Mindhárom ajánlat megfelelt a specifikációknak és az előírásoknak, azaz érvényes volt, így a vállalat közlése szerint a végső döntést száz százalékban az ár határozta meg.

Kerestünk néhány hasonló, a specifikációban leírtaknak valószínűleg megfelelő típust. A neten talált árak egyedi megrendelésre vonatkoznak, tehát értelemszerűen magasabbak, mintha ezres tételben rendelnénk, de az arányokra így is rámutatnak. A 10,1 inches kijelzővel rendelkező Getac F110 – információnk szerint ez a típus is szerepelt az egyik ajánlatban – ára 2000 dollár fölött indul, a dokkoló hozzá még több mint 600 dollár. Ha mobil kommunikáció is kell – a típuscsaládnak csak 4G-s modellje van –, akkor az újabb 700-800 dollárnyi plusz.

A Panasonic, amely szintén erős az ipari és katonai tabletek, notebookok gyártásában, még magasabb árakkal dolgozik. Egy a specifikációnak megfelelő eszköz, például a Toughpad FZ-G1 ára inkább a 3 ezer dollárhoz közelít, igaz, hogy ez már alapból 4G-képes modell.

De mitől lesz egy tablet ilyen drága?

Megkerestük a tenderre beadott és a MÁV által kiválasztott eszközök vizsgálatát elvégző független szervezetet, a Certuniv Vasúti Tanúsító és Műszaki Szakértő Kft.-t. A 2007-ben alakult cég elsősorban a vasúti közlekedés műszaki biztonsági kérdéseivel foglalkozik. A Nemzeti Közlekedési Hatóság által kijelölt és az Európai Unió tagállamainál bejelentett megfelelőség-értékelő és tanúsító szervezetként vesz részt vasútfejlesztési beruházások szakmai értékelésében a vasúti biztosítóberendezések, távvezérlő rendszerek és járműfedélzeti berendezések vonatkozásában. A cég részt vett a már kiépítés alatt álló GSM-R rendszer jogszabályi környezetének előkészítésében is.

Mennyit lehet alkudni egy közbeszérzésnél?
Lényegében semennyit. Egy a közbeszerzésekben otthonosan mozgó informátorunk szerint ugyanis az áralku a közbeszerzési eljárásoknál nem igazán jöhet szóba.
Mint mondta, vannak ugyan olyan eljárások, melyeknél a pályázók eleve tudják, hogy mekkora a kiírás keretösszege, de ez nem általános. Ugyanakkor tapasztalt már olyant, hogy ha a rendelkezésre álló keretösszeg közlésére nem volt mód, a kiírók igyekeztek olyan információkat csepegtetni a piacon, amelyből legalábbis sejthető volt, hogy milyen árakkal nem érdemes már pályázni egy adott tenderen. Ezt ő azzal magyarázta, hogy a kiírónak elemi érdeke, hogy az adott keretösszegből a lehető legjobbat hozza ki.
A tendereknél a kiíró azonban nincs alkupozícióban, legfeljebb annyiban, hogy – az értékelés előre meghatározott szempontjai alapján – melyik ajánlatot választja. A tenderbontáskor elhangzik ugyanis a pályázók által kínált ár, ami később nem módosítható. Az ajánlatkérőnek az eljárás korábbi szakaszában van arra lehetősége, hogy az értékelési szempontok meghatározása kapcsán megmondja, az egyes kritériumokat mekkora súllyal veszi figyelembe a döntésénél.

Kérdéseinket a cég vezetőjének, dr. Tarnai Gézának tettük fel, aki egyben a BME Közlekedés- és Járműirányítási Tanszékének professzor emeritusa. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen szempontok alapján vizsgálták az eszközöket, és arról is megkérdeztük a véleményét, hogy szerinte indokolt volt-e, hogy a MÁV-START előírta a 10 inches kijelzőméretet.

Megtudtuk tőle, hogy a Certuniv Kft. feladata az volt, hogy ellenőrizze, megfelelnek-e az ajánlatokban szereplő tabletek paraméterei a MÁV-START által előírt műszaki specifikációnak, illetve a környezetállósági előírásoknak. Ennek során az ilyen vizsgálati módszertanoknál szokásos módon készüléktípusonként háromdarabos mintát vizsgáltak. A Certunivnak azokat a szempontokat kellett követnie, melyeket a MÁV-START előírt a felhasználói, ergonómiai és vasúti szabványokban foglalt követelmények alapján.

"A tabletek az előírásoknak megfeleltek, egy speciális esetet kivéve" – írta válaszában Tarnai Géza. Az egyik vizsgált eszköz sérült az ejtési tesztek során, amikor abban a nagyobb méretű akkumulátort használták, de a normál méretű akkumulátorral már nem jelentkezett ez a probléma.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy vizsgálták-e a készülékek illeszthetőségét a kiépülőben lévő GSM-R rendszerhez. Mivel a követelményekben előírták különböző interfészek (USB, Ethernet, Wi-Fi, GSM, Bluetooth) meglétét, amit a Certuniv vizsgált is, azokkal ki lehet elégíteni a későbbi illeszthetőségek iránti igényeket – írta a professzor.

A Certuniv így látja a piaci árakat

Az ipari célú tabletek választéka aránylag szűk spektrumon mozog az otthoni felhasználásra szánt eszközökhöz képest. Jelentősen kisebb a piac, így kevesebb a gyártó cég, és ezek az eszközök jóval kisebb darabszámban készülnek, mint a konzumer eszközök.

"Fontos megjegyezni – írta a Certuniv ügyvezetője –, hogy sok gyártó kínál valamilyen fokú IP-védettséggel rendelkező tabletet és telefont, de ettől azok még nem ipari kivitelű eszközök. Az ipari kivitel – az IP-védettség mellett – jó néhány egyéb környezetállósági kritériumot is magában foglal. Ilyen például a kiterjesztett működési hőmérséklet-tartomány, valamint az ütés- és rázásállóság. Ezeket a gyártók általában az Egyesült Államok hadserege által kidolgozott MIL-STD 810G szabvány előírásainak megfelelően garantálják. Emellett az ipari eszközök kijelzője nagyobb fényerejű. Nagyobb kapacitású és kivehető akkumulátorral rendelkeznek, amelyek ráadásul kikapcsolás nélkül cserélhetők (hot-swap). Ezen túl rendelkeznek külső antennacsatlakozási lehetőséggel mind a GSM/3G/4G modem, mind pedig a GPS tekintetében. Mindezek együttesen indokolják az ilyen eszközök magasabb árát. A MÁV-START esetében további árnövelő tényező még az elvárt 5 év garancia." Ez utóbbival kapcsolatban a professzor külön kiemelte, hogy például az ipari kivitelű számítógépeket gyártó amerikai Getac Inc., amely ennek a piacnak egy meghatározó, jelentős szereplője, csak 3 év garanciát vállal a tabletjeire.

Tarnai reagált az Átlátszó közérdekű adatigénylésére is. Véleménye szerint a használati körülmények egyértelműen indokolják a nagyobb kijelzőméret előírását. "A kijelzőn található információkat a mozgó vezetőállásban, adott estben nagy haladási sebesség mellett kell tudni biztonsággal elolvasni és kiértékelni – írta. – A szövegeknek és számadatoknak megfelelő méretűnek és jól olvashatónak kell lennie. A mozdonyvezetők által használt célszoftver nagy mennyiségű szöveget és számadatot jelenít meg, például a menetrendet, továbbá a grafikus elemekneknek, a piktogramoknak, grafikonoknak stb. is jól láthatónak kell lenniük."

Igaz ugyan, hogy az Átlátszó.hu által példaként hozott 7,85 inches kijelzőjű tablet olcsóbb, mindössze 499 dollár (kb. 145 ezer forint), de a vízállóságon kívül semmilyen környezetállósági szabványnak nem felel meg, a kijelzője pedig a gyártó bevallása szerint is csak 286 nit (cd/m2) fénysűrűségű, ami napsütéses időben olvashatatlan – írta a professzor. – Ráadásul a gyártó csak az amazon.com-on létezik, a garanciáról pedig semmilyen információ nem található.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.