Közel 2 ezer ponttal esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 2014-ben, és a forgalom is alacsonyabb volt az előző évinél. A BUX egész pontosan 16 634 ponton zárta 2014-et, vagyis több mint 10 százalékkal alacsonyabban a 2013-as záró értékénél. Az azonnali piac éves forgalma ugyancsak éves szinten 2416 milliárd forintról 1948 milliárdra csökkent, az összforgalmon belül a részvények adásvétele csaknem 20 százalékkal esett vissza.
Még nem hasít az új kereskedési rendszer
A BUX az előző év legmagasabb értékét január 22-én érte el, ekkor 19 596,46 ponton állt. Az éves legalacsonyabb záró értéke 16 140,53 pont volt március 13-án, amit a rubelválság hatására december közepén ismét megközelített. Az orosz-ukrán konfliktus és a rubel mélyrepülése nyilvánvalóan érzékenyen érintette a helyi kitettséggel rendelkező magyar tőzsdei vállalatokat, mint az OTP-t és a Richtert - olvasható az MTI január 1-jén közzétett beszámolójában.
Százötven éves évforduló
A magyar tőzsde 2014-ben ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját, miután Pesten az 1864-es esztendőben kezdte meg működését az értéktőzsde. Az évforduló alkalmából a BÉT jótékonysági árverést szervezett a tőzsdéhez kapcsolódó relikviákból - az így összegyűjtött 17 millió forintos bevétellel az intézmény a pénzügyi kultúra fejlesztését célzó oktatási szervezeteket támogatja.
A közlemény szerint a Xetra, a 2013 december 6-án bevezetett új kereskedési rendszer nem hozta meg a várt fellendülést a BÉT-en. A Xetra bevezetésétől az új tagok és befektetők csatlakozását, és így a forgalom és a budapesti tőzsdei termékek likviditásának jelentős bővülését remélték, ami egyelőre elmaradt. Néhány kereskedő céggel gyarapodott ugyan a tőzsdetagok száma 2014 során, de egyetlen új bevezetés mellett három vállalat is távozott a tőzsdéről.
Jó évet zárnak a Telekom részvények
A blue chip részvények közül egyedül a Magyar Telekom zárta erősödéssel a 2014-es évet, árfolyama egy év alatt 7,64 százalékkal, 24 forinttal 338 forintra nőtt. A társaság számára az év legfontosabb eseménye a frekvenciatender volt, amelyen megfelelő frekvenciakészlethez jutott a következő 15-20 évre tervezett beruházásai megvalósításához. A Telekom ennek nyomán az addigi 50 százalékról már 75 százalékra növelte a 4G szolgáltatás lefedettségét az országban, amelyet a jövő év végére már 93 százalékosra bővítene.
A távközlési piac egy másik tőzsdei szereplője, a Business Telecom (BTel) ugyanakkor az ügyfél és hálózati elemek értékesítésével folyamatosan leépíti vonatkozó tevékenységét, első számú üzleti céljává pedig az Xprime szolgáltatás franchise rendszerű terjesztését teszi a hazai és nemzetközi piacon. A komoly likviditási problémákkal küszködő társaság hétfőn tartott rendkívüli közgyűlése arra is felhatalmazta az igazgatótanácsot, hogy saját hatáskörben 2 milliárd forinttal megemelje az alaptőkét. A legutolsó kereskedési napot a BTel papírjai 7 forintos erősödéssel 59 forinton zárták.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?