Az Invitel teljes körű IT-kiszervezés keretében szolgálja ki az ALTEO Group valamennyi infokommunikációs igényét. (x)

A komplex Smart Energy Management szolgáltatásokat nyújtó ALTEO Group számára az elkövetkező három évben az Invitel biztosít teljes körű IT-outsourcing szolgáltatást. A megbízást azt követően nyerte el az infokommunikációs társaság, hogy a nyár folyamán sikerrel valósította meg az ALTEO Csoport és az energetikai vállalat által idén májusban megvásárolt Sinergy Energiaszolgáltató Kft. informatikai fúzióját.

Komoly elvárások, összetett informatikai környezet

Az ALTEO Group és a Sinergy idén májusi egyesülésével szükségessé vált a két különböző informatikai infrastrukturális háttér és a meglévő rendszerek összehangolása, valamint a telephelyek közötti összeköttetés megvalósítása. Ehhez olyan infokommunikációs szolgáltatóra volt szükség, amely az irodai és üzletviteli támogató megoldásokat stabilan és ügyfélre szabottan, egy kézből biztosítja, valamint képes olyan összetett rendszerek kiszolgálására is, mint például a Sinergy VPP (Virtual Power Plant). További fontos elvárás volt a rövid kivitelezési határidő, valamint az üzletmenet folytonosságának biztosítása a fúzió ideje alatt.

A feladat jelentőségét tovább növelte, hogy nem egy szokványos irodai megoldás szállítására, hanem rendkívül magas megbízhatóságú, az energetikában elvárt üzemkészséget is garantálni képes rendszer megvalósítására volt szükség. Emellett elvárás volt az is, hogy az ALTEO Csoport jövőbeni változásaihoz, fejlődéséhez igazodó, rugalmas és jól skálázható informatikai környezetet alakítson ki a szolgáltató. Az Invitel széles körű szolgáltatás-portfóliójával, hasonló volumenű projektekben szerzett, jelentős szakmai tapasztalatával optimális választásnak bizonyult.

A megerősödött ALTEO Csoportot kiszolgáló informatikai rendszer kialakítása idén nyáron kezdődött, és néhány hónap alatt sikeresen megvalósult. Az Invitel a teljes projekt vezetéséért, tervezéséért, megvalósításáért és a minőségbiztosításért is felelt, amely magában foglalta a teljes körű informatikai felmérést, a szükséges hálózatok kialakítását, valamint a meglévő rendszerekkel párhuzamosan az új megoldások bevezetését, illetve az ALTEO Csoport és Sinergy szolgáltatások integrációját az Invitel kiszolgáló infrastruktúrájára.

A jövő: három évre szóló IT-outsourcing megállapodás

Ma már általános nemzetközi trend az informatikai feladatok kiszervezése: a vállalatok több mint fele, 53 százaléka él előnyeivel. Sőt, azon cégek fele, amelyek eddig még nem vettek igénybe ilyen jellegű szolgáltatásokat, a közeljövőben tervezik bevezetésüket. A kiszervezett informatika iránti bizalom a hazai vállalatok részéről bár lassan, de szintén egyre erősödik. A tőzsdén jegyzett feltörekvő ALTEO Csoport már 2008-as alapításakor bizalmat szavazott az informatika kiszervezésének, és a most megvalósult rendszer teljes körű üzemeltetését is ebben a formában képzeli el. Így a vállalat minden erőforrását alaptevékenységére fókuszálhatja. A nemrég aláírt, három évre szóló megállapodás keretében az Invitel az ALTEO 12 telephelyén található, közel 200 munkaállomás biztonságos működéséért felel. A megbízás magában foglalja a szükséges informatikai eszközök és alkalmazások biztosítását is – a laptopoktól a nyomtatókon át az irodai és ügyviteli szoftverekig. Ez a megoldás hosszú távon előnyös az energetikai vállalat számára, mivel a későbbiekben is rugalmasan követni tudja annak növekedését.

"Az ALTEO Group-tól, mint tőzsdén jegyzett energetikai cégtől a befektetők a transzparencia mellett elvárják a hatékony működést. Ugyanezt várja el a vállalat partnereitől is, kiváltképp, ha olyan stratégiai fontosságú területekért felelnek, mint az informatika, hiszen az energetikai rendszerek hatékony működtetése ma már elképzelhetetlen korszerű informatikai és telekommunikációs háttér nélkül. Elég csak az olyan összetett létesítmények kiszolgálására gondolni, mint az erőművek vagy a szabályozó központok" – mondta Ifj. Chikán Attila, az ALTEO Csoport vezérigazgatója.

"A Sinergy integrálásához elengedhetetlen volt a két vállalat tökéletes informatikai összehangolása és továbbfejlesztése. Ezért úgy döntöttünk, hogy teljes körű IT-outsourcing keretében mindent egy kézből veszünk igénybe rugalmasan skálázható, költséghatékony szolgáltatás formájában. Az Invitel adatközponti kompetenciája pedig meggyőzött minket arról, hogy szervereinket is a szolgáltató Kozma utcai adatközpontjába költöztessük, amely megfelel a legmagasabb szintű biztonsági követelményeknek" – tette hozzá a vállalatvezető.

"Az energetika és az informatika egyre inkább közeledik egymáshoz: a növekvő elvárások a hatékonyabb, rugalmasabb és környezetkímélőbb technológiák iránt az energetika területén is kikényszerítik a legmodernebb infokommunikációs megoldásokat. A rohamosan fejlődő infokommunikáció, és ezáltal a viharos tempóban megnyíló új lehetőségek – mint például a mobilitás, a nagysebességű internet vagy az adatközponti megoldások – pedig újabb távlatokat nyitnak a hagyományos iparágak számára is" – mondta Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.

"Számomra személyesen is külön öröm, hogy az Invitel egyik legátfogóbb infokommunikációs együttműködését éppen egy magyar tulajdonú, tőzsdén jegyzett nagyvállalattal közösen valósítjuk meg, amely ráadásul a hazai energetika egyik meghatározó, elismert szereplője" – tette hozzá az operatív főigazgató.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.