Loncsár Tibor lesz a magyarországi vállalatot közel 25 éve, alapításától vezető Musza István utóda.

Új vezetőt neveztek ki a SA Magyarország élére. Januártól Loncsár Tibor váltja, a különféle BI-szoftvereket fejlesztő vállalat magyarországi irodáját 1993-ban alapító Musza Istvánt.

Az új vezető egyik legfőbb feladata lesz a cég további üzleti terjeszkedésének és gyorsabb növekedésének segítése. Loncsár szerint izgalmas korszak elé néznek, hiszen a piac nagyjából mostanra érett meg arra, hogy megértse és megfelelően kiaknázza az adatelemzésben, az adattudományokban és az elemzési eszközökben rejlő lehetőségeket.

Loncsár Tibor

Loncsár Tibor a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán végzett, majd egy évig Autinban a Texasi Egyetemen tanult. Pályafutását a Pannon GSM-nél (ma Telenor) kezdte fejlesztési területen. Eddigi karrierútja során megismerte mind a szállítói, mind a nagyvállalati felhasználói oldalt. Három évig volt az UPC-nél, valamint hat évig a MOL Groupnál CIO pozícióban. Dolgozott Kanadában, Svájcban, valamint hat évig volt a Dubai eGovernment programigazgatója. 2014-től a Microsoft Magyarország technológiai vezetője, majd rövid ideig az Oracle Magyarország kereskedelmi igazgatója.

2003-ban megkapta az év CIO-ja díjat, 2011-ben pedig elnyerte Dubaiban a régiós Év eGovernment Projektje díjat.

Musza István, aki gok fontos állami szervet (NAV, a Magyar Államkincstár, a Központi Statisztikai Hivatal stb.) és piaci szereplőt (többek között a legnagyobb hazai bankok vagy a Magyar Telekom) nyert meg a SAS-nak, távozik a cégtől.

Közösség & HR

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.