A Google már tavaly beígérte, mostanra megvalósította. Elindult az Instant App, de egyelőre csak néhány alkalmazást lehet telepítés nélkül kipróbálni.

Több változást is bejelentett Google Play alkalmazásboltja kapcsán az amerikai keresőóriás, ezek közül viszont talán az Android Instant Apps a legjelentősebb. Ennek köszönhetően ugyanis telepítés nélkül lehet kipróbálni az okostelefonokra fejlesztett programokat.

Try it Now

Tavalyi I/O fejlesztői konferenciáján jelentette be először az Instant Apps ötletét a vállalat. Ekkor számolt be arról, hogyan képzeli el a mobilappok jövőjét. Szemben a most megszokott helyzettel, amikor a teljes alkalmazás letöltésére és telepítésére van szükség használatához, a „rögtön appok” indítása tulajdonképpen egy URL megnyitását jelenti csupán.

Ehhez persze komoly szemléletváltásra volt szükség fejlesztői oldalról. Az Instant Apps koncepció csak akkor működik, ha a projektben részt vevő alkalmazásokat több kicsi, futtatható részre lehet darabolni, amelyek másodpercek alatt elindulhatnak az internetről. A munkát pedig csak májusban kezdhették el a külső fejlesztők, mivel azt a Google I/O 2017-es konferenciáján tette elérhetővé számukra.

Ehhez képest egészen gyorsan előrukkolhattak az első, a koncepciót támogató fejlesztésekkel. Az Instant Apps ugyanis a Play alkalmazásáruház részévé vált, közölte az amerikai vállalat. A „Try it Now” gombon keresztül tehetik próbára a felhasználók, milyen úgy futtatni egy alkalmazást, hogy azt előtte nem kellett külön letölteni és telepíteni. Egyelőre erősen limitált a pici szeletkékre darabolt appok száma, olyan programok érhetők el jelenleg, mint a BuzzFeed, a NYTimes keresztrejtvényfejtő appja, a repülőjegyek és hotelszoba-árak megfigyelését lehetővé tevő Skyscanner. A teljes lista erre található.

Több kérdés is felvetődik azonban azzal, hogy elérhető közelségbe került a koncepció valóvá válása. Nem csupán biztonsági szemszögből jelent új kihívást az Instant App használata, de a megnövekedő hálózati adatforgalom is problémás lehet – különösen a mobil internettel szűkösen megáldott régiókban. Ha ezeket a kihívásokat sikeresen meg tudja válaszolni a Google, akkor a rövidebb appindítási idővel valóban egyszerűbbé teheti a mobilokra készített programok kipróbálásának módszerét.

Megoldás a jelenlegi app modell bajaira

Mindazonáltal nem kizárólag a Google dolgozik azon, hogy könnyebbé váljon az apptelepítés folyamata. A kínai WeChat idén januárban jelentette be gyakorlatilag ugyanennek a koncepciónak élesbe állását a Távol-Keleten. Az elképzelést "mini programok" néven emlegeti, létjogosultságát pedig azzal támasztja alá, hogy a felhasználók szívesen használnak már most is külső fejlesztőktől származó funkciókat – képszűrőket, nyelvi eszközöket, közösségi közlekedési szolgáltatásokat – a WeChat appból.

A kínai modell persze eltér néhány helyen a Google által preferálttól. Míg az amerikai keresőóriás a legnépszerűbb mobil operációs rendszer tulajdonosa, addig a WeChat – még – csak egy réteg, ami beül a mobilplatform és a felhasználók közé. Azonban, ha ezt sikeresen teszi, akkor az hosszú távon az iOS és az Android számára is komoly gondot jelenthet; ahogyan azoknak a telefongyártóknak is, akik ezen platformokra építik készülékeiket.

Hasonló irányban tapogatózik a Microsoft is; Redmond márciusban számolt be Playable Ads formátumáról, mely szintén telepítés előtt, az alkalmazást népszerűsítő hirdetésre bökve teszi kipróbálhatóvá azt. A reklámra kattintva pár percig gyakorlatilag streamelve kapja meg ennek lehetőségét az internetező, az élmény pedig hasonló ahhoz, mintha azt saját eszközére már telepítette volna, állítja a Microsoft.

Mobilitás

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.