Az Internet of Things (IoT) jó ideje velünk él. Ha valaki járt már Kecskeméten, a nemrég átadott Mercedes gyárban, gyakorlatban is láthatta, ahogy a tárgyak internete életre kel. Önjáró targoncák hordják hajszálpontosan a helyükre az alkatrészeket, adagolják az összeszerelő robotmonstrumok „keze alá” a karosszériaelemeket, szenzorok ellenőrzik a hegesztés pontosságát, adják vissza az adatokat a vezérlőközpontnak. Van RFID, van vezetéknélküli kapcsolat és így tovább.

Mindez már legalább tíz éve teljesen általános a modern gyártó üzemekben.

Most azonban nem erről beszélnék, hanem az Internet of Things egy sokkal általánosabb és szélesebb rétegeket érdeklő irányzatáról, amit most nevezzünk egyszerűen az IoT konzumerizációjának. Tehát arról lenne itt szó, hogy miként részesedhet értelmesen az IoT előnyeiből több százmillió felhasználó, végső soron mindanzok, akik az interneten lógnak nap mint nap mindenféle okos eszközeikkel.

Ami már van

Sok mindent elértünk ezen a téren, killerappok jelennek meg és tarolnak sorra. Van például Uber, ami felforgatja a világ taxis piacait. Van Airbnb lakásmegosztó, ami a szállodaipar felségterületéből harap ki egy nagy darabot, és még hosszasan sorolhatnánk a példákat, melyek mind egy-egy nagyon jó ötletre épülnek, és végső soron a teljes behálózottságra vezethetők vissza. Arra tudniillik, hogy eszközeink folyamatosan kapcsolatban állnak a világhálóval, amelyen nem csak mi, hanem az eszközeink is kommunikálnak – olyankor is, ha mi nem feltétlenül szeretnénk.

Ezek önmagukban mind zseniális ötletek, melyek mögött ott vannak azok a technológiák – a mobil hálózat, a miniatürizált eszközök jellemzően beágyazott Linux rendszerrel – melyek mind abba az irányba mutatnak, hogy itt mindent elönt az IoT. Vagy mégsem?

Nem eszik olyan forrón a kását...

Az IoT egyik legnagyobb problémája, hogy itt nem egy zseniális killerappról van szó, hanem arról, hogy a milliónyi önálló ötlet hogyan fog rendszert alkotni, hogyan mennek végig a termékké válás útján, szakkifejezéssel élve a kommodizáció folyamatán. Az IoT-ben egy fecske nem csinál nyarat, itt minden siker az aprólékosan kidolgozott használati eseteken múlik: ezt nehéz kommoditizálni. Ahhoz azonban, hogy valami polcról levehető hasznos és széles körben használható áruvá váljon, szükség van egy erős szabványosítási folyamatra. A szabványosítás azonban nem csak azt jelenti, hogy hirtelenjében minden mindennel kompatibilis lesz, hanem azt is, hogy használata egyszerűvé válik, és bármikor beilleszthető a rendszerbe, rugalmas, és nem teremt vagy-vagy helyzeteket, és a széles közönség – az internetezők százmilliói – számára is elérhető lesz. Három fő csapásirányt érdemes megnézni: az okos várost, az okos autót és az okos otthont.

Sokat beszélnek smart cityről. Magyarországon is van ilyen kísérleti projekt. Jól hangzik az intelligens városok víziója, de ha jól belegondolunk, ezek igencsak speciális megoldásokat eredményez. Mások az igényei Tokiónak, más Londonnak, más Budapestnek és megint más Szolnoknak. Mindegyikben más az infrastruktúra, mások a problémák, más közeg, a kulturális beágyazottság és így tovább. Itt igencsak nehéz elképzelni a kommodizációs folyamatot. De ez önmagában talán nem is probléma, csupán annyit jelent, hogy ezt nem lehet a polcról leemelni.

Ennél sokkal szélesebb kört, már valóban közvetlenül a fogyasztót érinti az intelligens autó. Itt persze sokat segít az, hogy az autóknak rengeteg alkatrésze eleve iparági szabványokra épül. Ha az egyes gyártók eltérően is neveznek el bizonyos dolgokat, nagyon hasonló elemekkel okosítják az autóikat. Kérdés, hogy ez hogyan kapcsolódhat az okos várossal, mert azon túl, hogy az autó hívja a mentőket, és leadja a koordinátákat ütközés esetén, arra is szükség lehet, hogy elnavigáljon az éppen szabad parkolóhelyre. Ehhez viszont már egységesítés és széleskörű integráció szükséges.

Egyedi és drága rendszerekből nehéz lesz okos otthont építeni

Hasonlóan népszerű, ám sokkal problémásabb terület az intelligens otthon. Ez az a terület, ami a legáltalánosabban és a legközvetlenebbül érinti-érintheti majd a felhasználót. Nézzük meg alaposabban, hol tarunk most.

A gimmickek problémája

Ha nyáron valaki belépett Londonban egy nagyobb áruházba, számtalan eszközt láthatott, amelyik azt hirdette, hogy ha megvesszük, otthon beszereljük, egyből intelligens otthonhoz jutunk. De nap mint nap jelennek meg hírek arról is, hogy melyik cég milyen eszközt fejlesztett az intelligens otthonunkhoz. És valóban, ezek az eszközök végső soron nem is okoznak csalódást: az kapjuk tőlük, amit ígérnek. Itt van például a Philips Hue Lights rendszere,- vagy a Google által felvásárolt Nest termékei.

Ezek önmagukban valóban jó ötletek, ám ha a gyakorlati felhasználásukat nézzük, egyből ezer meg egy problémát látunk.

Most tekintsünk el attól, hogy teljesen életszerűtlen, hogy appal kapcsoljuk fel a világítást (gondoljunk csak a tapsra működő lámpákra, ahogy jöttek, úgy tűntek el), és vegyünk például egy olyan világító rendszert, amelyet egy mobil alkalmazással vezérelhetünk. Hazaérünk, és miközben beállunk a garázsba, az app már utasítja a rendszert, hogy milyen árnyalatú megvilágítás fogadjunk bennünket, amikor belépünk az ajtón. Csakhogy hazafelé sokat telefonáltunk, és lemerült a mobilunk.

A valóság tehát az lesz, hogy felbotorkálunk sötétben a lépcsőn, mivel ugyanis minden világítótestet központilag vezérel a rendszer, nincsenek hagyományos mechanikus kapcsolók. A sötétben valahogy megkeressük a töltőt, tapogatunk a falon, hogy konnektort találjunk és így tovább... És mindezt azért, mert nagyon trendik vagyunk. De ha a tartalék tabletünket használjuk erre a célra, és a gyerek éppen elvitte a szobájába, ezért nem találjuk, akkor sem leszünk boldogok. Vagy jön a nagymama, és kiderül, nincs a telefonján a megfelelő alkalmazás, amivel ő is fel tudná kapcsolni a lakás világítását, amíg haza nem érkezünk.

És akkor még nem beszéltünk oyan problémákról, hogy például a Nest termosztátját – attól eltekintve, hogy jól néz ki – olyan, az USA-ban elterjedt rossz hőszigetelésű, tipikusan faszerkezetű házakra találták ki, ahol légkondícionálóval hűtenek-fűtenek, ami a bekapcsolás után 1 perccel már eredményt produkál, ha például a fenti példa szerint a telefonunk a garázsba beálláskor a geofencing miatt észleli, hogy be kell kapcsolnia a fűtést vagy a hűtést. Az európai házakban, és különösképpen az energiatudatos szigetelésű, netán passzívházakban az energiaegyensúly hosszú órák, napok alatt áll be, és nem célszerű azt sűrűn állítgatni: itt a termosztát csak gimmick marad.

A példákat szándékosan sarkítottam, hogy felhívjam a figyelmet arra az egyszerű tényre, hogy egyelőre – minden előnyük, például megoldások energiatakarékossága ellenére – ezek a megoldások nincsenek abban a fázisban, hogy polcról levehető és komolyan vehető termékként jelenjenek meg a piacon.

Az igazi smart home rendszerek kifejezetten drágák, és beépítésükhöz integrátori szerepben lévő vállalkozó, jelen esetben például speciális épületgépészeti és automatizálási szakember szükséges, aki előzetes tervezés után jelentős költségekkel – projektszerűen – tudja csak megvalósítani az intelligens otthon rendszereket. És ebbe beletartozik az is, hogy az intelligens rendszerek zökkenőmentesen együttműködjenek a hagyományos, nem intelligens rendszerekkel. Ez azt jelenti például, hogy a mobiltelefonnal kapcsolt világítást a fal beépített kapcsolóval is ugyanúgy tudjuk kapcsolni, valamint azt, hogy amikor elmegyünk otthonról, és az összes világítást le kell kapcsolni, akkor az minden lámpára vonatkozzon, ne csak arra a két színes LED-sorra, amit a bútor élébe ragasztottunk.

Ezenkívül a piacon még elég sok helyezkedés, szinte öldöklés is jelen van. Jól jelzi ezt a Google birtokolta Nest legutóbbi felvásárlása is. Mint az a Bitporton is olvasható, a cég felvásárolta a Revolvot, amely az intelligens otthonhoz gyártott eszközök együttműködéséhez gyártott berendezéseket. A felvásárlás után azonban a Revolv leállította a gyártást.

Bár a Nest is ígéretes, sok a megoldandó probléma

Meglehet, a Google-nek nem is érdeke, hogy tőle függetlenül működő intelligens otthon rendszerek épüljenek ki. Sokkal inkább az lehet a célja, hogy mindent a Google-hozzáférésünk alá csatornázzon be, hogy újabb információkat tudjon gyűjteni rólunk. Hogy ne csak a levelezésünkről, a keresési szokásainkról, hanem az életmódunk legapróbb részleteiről is bőséges adatokkal rendelkezzen. Ebben a konfigurációban a végpontok (világítás, légkondicionáló, füstjelző stb.) voltképpen csak távolról vezérelhető buta eszközök, az intelligencia pedig beköltözne a Google-központba. Bennem biztosan lennének rossz érzések, hogy ennyire belelát életembe egy cég.

Kössük össze az elszigetelt ötleteket!

Nem véletlen, hogy a Microsoft, amely erről a trendről (is) lemaradt kicsit, más irányba tapogatózik. Csatlakozott az Allseen Alliance-hez, amelynek tagjai között elsősorban szórakoztató és háztartási elektronikai cégek (Electrolux, LG, Panasonic stb.) és hálózati eszközgyártók (pl. Cisco, D-Link) vannak. Valamint a Qualcomm, amely ún. all-in-one chipeket gyárt ezekbe a berendezésekbe.

Szentiványi Gábor,
az ULX Kft. ügyvezető igazgatója

Akkor mit is keres itt a Microsoft? Valószínűleg azt a lehetőséget, hogy végre beérheti a Google-t és az Apple-t azon a terepen, amelyen eddig rendre alulmaradt velük szemben. Bár azt számomra továbbra sem világos, hogy mit tudna profitálni itt a cég, hiszen az nem valószínű, hogy a Windows leválthatná a beágyazott rendszerekben már régóta bizonyító Linuxot. Ahogy az is nehezen elképzelhető, hogy a Microsoft gimmick-gyártóvá válna.

Az Allseen Alliance amúgy valóban jó lehetőség az IoT konzumerizációjára: van egy hardvergyártó, a Qualcomm, amely szinte kizárólagosan – kvázi ipari szabványként – szállítja chipjeit az egyre okosodó eszközökbe, és van ehhez egy szabványos, nyílt forráskódú keretrendszer, az AllJoyn, amely biztosítja ezeknek az önálló termékeknek az összekapcsolhatóságát (a kezdeményezésről egy kattintásnyira olvashatnak bővebben).

Ha elnézzük a tagokat, akkor világossá válik, hogy szigetszerűbb rendszerekben gondolkodnak, amik jóval értelmesebb és könnyebben megvalósítható használati eseteket jelentenek például a hűtőszekrény, a porszívó, illetve a mostanában nagyon felkapott multiroom zenehallgatás környékén. De természetesen a Qualcomm sem jótékonysági intézmény, amit erősen mutat az is, hogy a nyáron a GitHub közösségi szoftverkód-megosztó rendszertől 116 projekt letiltását kérte, mert azok állítólag sértik a szabadalmait.

Ha az Allseen tagvállalatai sikerre tudják vinni a kezdeményezést, az valóban nagy lépés lesz ahhoz, hogy valóban létrejöhessen egy, a jelenleginél sokkal virulensebb, és a felhasználók széles tömegeinek is elérhető IoT ökoszisztéma. Egy olyan ökoszisztéma, amely biztosítja, hogy az egyes termékekben megvalósuló ötletek később a legkülönfélébb konfigurációban legyenek képesek kommunikálni egymással, másfelől azonban azt is, hogy a hagyományos – buta vagy analóg – megoldásokkal is együttműködjenek.

Meglátásom szerint azonban még az Allseen sikere esetén is jó néhány évnek el kell tellnie, míg az IoT-ban valóban megvalósul az általános és tényleg értelmes konzumerizáció.