Amiből a tervek szerint egy csúcstechnológiával telepakolt, 80 ezer lakosú okos város lesz Arizonában.

A világ már csak második leggazdagabb embere összesen 80 millió dollárért vásárolt földet az arizonai sivatagban, a Tonopah nevű statisztikai település (CDP) területén. A helyszínre jellemző, hogy a CDP-k az amerikai Népszámlálási Hivatal által létrehozott körzetek, amelyek nem rendelkeznek közjogi státusszal vagy önkormányzattal, és a hivatali mikrostatisztikák elkészítésén túl nem sok egyéb jelentőségük van. A Phoenixtől 80 kilométerre délre fekvő Tonopah nem egy zsúfolt vidék, a 2010-es adatok alapján minden két négyzetkilométerére jutott egy élő ember.

A projektet gondozó ingatlanfejlesztő, a Belmont Partners annak a csoportnak a része, amely a Bill Gates Cascade Investment nevű befektetési cégének ellenőrzésével dolgozik a hi-tech város megvalósításán. A Belmont közleménye szerint az azonos néven futó városban 80 ezer lakással számolnak. A nagyjából 100 négyzetkilométeres terület 13 százaléka maradna beépítetlen, 15 százalékát pedig üzemek, boltok vagy hivatalok foglalnák el, a közel 2 négyzetkilométernyi helyre tervezett közoktatási intézmények mellett.

Rugalmasan bővíthető infrastruktúra

A bejelentés szerint a nagyszabású projekt célja, hogy egy üres és kietlen vidéket célzatosan felépített, rugalmas infrastrukturális modellt alkalmazó peremvárossá változtassanak. Vagyis elvileg nem egy Fordlandia-szerű megalomán kísérletről van szó, és nem is egy fura alvóvárosról lenne szó, hanem egy minden igényt kielégítő másodlagos központról, amelyek fekvése miatt mégis szoros kapcsolatban van Phoenixszel, és egy most tervezett főút nyomvonala alapján Las Vegasszal is.

A beszámolók alapján a 80 ezer lakásnak sem a Sztálinvárosra jellemző lendülettel ugranak neki, mivel a cél egy tudatosan fejlesztett település, amely az elérhető csúcstechnológia gyakorlati alkalmazására épül. Ennek kommunikációs és infrastrukturális gerincét a nagy sebességű digitális hálózatok, adatközpontok, új generációs gyártási technológiák és elosztási modellek, illetve az autonóm járművek és az autonóm logisztikai csomópontok kialakítása adná.

Az állam ipari és informatikai vállalatait tömörítő Arizona Technology Council képviselője szerint Gates csapata kifogástalan helyszínt választott az okos város projektnek, amelynek tényleges beindulásáról egyelőre nem közöltek ütemtervet, de a szóban forgó I-11-es országutat állítólag már jövőre elkezdik építeni. Addig is itt az arizonai 12News videója, amelyből túl sok konkrétum nem derül ki, de egy gyors benyomást azért szerezhetünk a Tonopah környéki barátságos vidékről.
 

Közösség & HR

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.