Május 31-étől június 2-áig Győrben gyűlnek össze a hazai autóipar képviselői, hogy megbeszéljék, mi is az az okos gyártás.

Semmi sem mutatja jobban a digitalizáció kényszerét, mint hogy a gyártóipari rendezvényeken – konferenciákon, kiállításokon – egyre többször jelennek meg informatikai vállalatok. A május 31. és június 2. között megrendezésre kerülő Smart Factory ConnAction 4.0 című konferencia is inkább hasonlít egy informatikai rendezvényre, mint egy klasszikus gyártóipari konferenciára.

Autóiparra összpontosítva

A rendezvény fókuszában az autóipar áll. Ez az az iparág, amely ma a magyar gazdaság teljesítményének egyik kulcsa: 2015-ben már a hazai export több mint 20 százalékát adta, és az évtized végéig akár 50 százalékkal is emelkedhet a hazai gyártású autók száma. A hazánkban megtelepedett autógyártók mögött kiterjedt beszállítói hálózat épült ki, 6-700-ra teszik azoknak a különböző méretű vállalkozásoknak a számát, melyeknél egyre fontosabb mind folyamataikban, mind technológiában felzárkózni autógyártókhoz. Ennek a felzárkózásnak a kulcsa a digitalizáció, ami Európában jellemzően a német elnevezés nyomán Ipar 4.0-ként emlegetnek. (Amerikában ugyanezt a folyamatot takarja az ipari internet, Kínában a Made in China 2025 vagy Japánban a Chain.)

Ehhez ad támpontokat a győri rendezvény is.

Mint a konferencia beharangozója hangsúlyozza, a világ vezető autógyárainak beszállítani valós és elérhető cél bármelyik hazai gyártóüzemnek. Ám ehhez mind a gyártás folyamatát, mind a partnerek kiszolgálását professzionális szintre kell emelni. A konferencia többek között ahhoz ad segítséget, hogy miként fejleszthetik a hazai beszállítók termelésüket automatizálási eszközökkel és költséghatékonyan, ehhez milyen finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésükre, és egyáltalán: mit jelent ebben a kontextusban és számukra konkrétan az ipar 4.0.

Gyárlátogatástól az előadásokig

Mivel a konferenciát Győrben rendezik, a program szinte kötelező eleme az Audi gyár meglátogatása. Így a rendezvény nyitó napján a vendégek a gyakorlatban is láthatják, meddig jutott az Ipar 4.0 megvalósításában Magyarország egyik legkorszerűbb gyártóüzeme.

Az előadások foglalkoznak a nemzetközi trendekkel, az Ipar 4.0 üzleti hozadékaival, az ehhez szükséges fejlesztésekkel, azok finanszírozási lehetőségeivel, a digitalizációs folyamat hozadékaival, a dolgok internetének az autóiparban betöltött szerepével, valamint a digitalizáltság fokával együtt járó biztonsági kockázatokkal is foglalkozik.

A konferencia harmadik napja a digitalizáció egy nagyon fontos vetületével, a szakember-igénnyel foglalkozik. Terítékre kerül a szakember-hiány, a digitalizációval kapcsolatos szervezetfejlesztési kérdések, valamint a vezetők új feladatai is.

A rendezvény keynot előadója Dr. Richard Mark Soley, az Industrial Internet Consortium ügyvezető igazgatója (aki egyben az Object Management Group vezetője is), valamint Eric Prevost, az Oracle IoT-területekért felelős globális igazgatója lesz.

A konferenciára az alábbi linken lehet regisztrálni. A jelentkezők hozzáférést kapnak a konferencia appjához, a SmartFactory Coordinatorhoz is, amely a konferencia ideje alatt az üzleti megbeszélések szervezését segíti.

Piaci hírek

Microsoft: közelednek a választások, az oroszok is beindultak Amerikában

A szoftvercég szerint a külföldi befolyásolási kísérletek egyelőre lassabban bontakoznak ki, mint az előző két elnökválasztás idején, de az Ukrajnának nyújtott támogatás aláásása már javában zajlik.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.