Az Interbrand listáján ismét tobzódnak a technológiai cégek.

Az Interbrand minden évben elkészíti a globális vállalatok márkaértékét tükröző ranglistáját. A 100 legerősebb brandet tartalmazó listán évek óta óriási túlerőben szerepelnek a technológiai cégek, és ez a trend 2015-ben sem fordult meg, sőt. Az Apple és a Google magabiztosan őrzi az első két helyet, de akad több új belépő, akik még érdekesebbé teszik a gyűjtést.

Mutasd a branded, mondom mennyit érsz

A New York-i székhelyű tanácsadó cég elsődleges tevékenységi köre a cégek márkáinak menedzselése, de ezzel párhuzamosan úgy igyekszik a saját brandjét is építeni, hogy évente közzéteszi a már hivatkozási alapként kezelt listát. Ennek összeállításakor a cég azt veszi figyelembe, hogy a vállalatok financiálisan mennyit köszönhetnek a márkájuknak, a brand mennyire képes befolyásolni a vásárlókat és milyen közvetlen hatása van a pénzügyi mutatókra.

Az első 48 helyezett: az Apple mindent visz

A tech gyökerű cégek eddig is jól szerepeltek, sőt, ebben az évben a legjobb 10-ben ötről hatra nőtt az ilyen profilú márkák száma. A Facebook és Google dominanciája mellett szót kap a legjobbak között a Microsoft, az IBM, a Samsung, illetve az Amazon is. Az év újoncai közé tartozik a 82. helyre beszálló Lego, a mi szempontunkból érdekes PayPal (97.), valamint a lista végét elcsípő Lenovo.

Az élen a helyzet változatlan, amit a Coca Cola 2013-ban sínylett meg, mivel az Apple ekkor vette át tőle a vezetést. Az iPhone gyártója produkálta az egyik legnagyobb ugrást is ebben az évben: a 43 százalékos márkaérték növelést (119-ről 170 milliárd dollárra) egyedül a 23. helyre befutó Facebook tudta felülmúlni 54 százalékkal. Rajtuk kívül az elmúlt 12 hónapban az Amazon nőtt még jelentősebben (29%), míg az IBM 10 százalékos mínuszban van, a Samsung pedig stagnál.

Kínai belépők

A Lenovo mindössze a második kínai vállalatként jelent meg a színtéren, csatlakozva a tavaly óra szereplő, idén a 88. helyen álló Huaweihez. Brand tekintetében mindketten most jutottak el oda, hogy komolyabb értékkel bírjanak, velük párhuzamosan azonban több cég szenvedett el értékvesztés. Közéjük tartozik a japán Nintendo, illetve a finn Nokia, akik ebben az évben már nem tudtak bent maradni a legjobb 100-ban.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.