Tudta, hogy a nyugat-európai cégeknek egyelőre csupán az 5 százaléka áll készen a digitalizáció kihívásaira? A Dell EMC budapesti szakmai fórumán ismertette egy kutatása részleteit.

Hogyan halad Európa a digitális átalakulásban, és hogyan kezdte a gigafúzió utáni első közös üzleti évét az EMC-vel összeolvadt Dell? A vállalat budapesti szakmai fórumának alaphangját az a nagyszabású globális felmérés adta meg, amit a Dell megbízásából az Enterprise Strategy Group (ESG) készített a vállalatok és a digitalizáció kapcsolatáról.

Évtizedes életciklusokban gondolkodnak

A megállapítások egy része pozitív a vállalatok hozzáállásáról. A válaszadók közel a háromnegyede ugyanis nem vitatja: digitális transzformáció nélkül nem lehet versenyképes. Ugyanakkor mindössze 5 százalékuk állítja magáról, hogy már nemcsak a nehezén van túl, hanem teljesítette a mai kor elvárásai szerinti feladatokat. Nigel Moulton, a vállalat EMEA régiójának technológiai vezetője szerint a tömeges átállás még legalább másfél évtizedet vesz majd igénybe.

Baj, hogy a cégek egy jelentős része még mindig években, sőt évtizedekben méri az alkalmazások életciklusát, és elkülönített infrastruktúrákkal rendelkezik. Ez áthidalható a digitális transzformációra szánt befektetésekkel.

A globális felmérésben részt vevő ezer vállalkozás négy kategóriába sorolható a digitalizációval kapcsolatban eddig megtett, vagy éppen meg nem tett lépései alapján. Az elsőbe tartozó 12 százalék még a hagyományos struktúrákat alkalmazza, el sem indult az átalakulás felé. A második kategóriába viszont már a vizsgált cégek azon 42 százaléka sorolható, amelyek elkezdték a transzformációt, de a modern adatközpont-technológiákat még csak minimális mértékben vezették be.

A következő kategóriát egy hasonlóan kiterjedt, 41 százalékot képviselő csoport alkotja, amelyek már  elkötelezettek a digitalizáció iránt és ha mérsékelten is, de már bevezették a modern adatközpont-technológiákat, és élnek az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokkal. A negyedik kategória az élenjárók csoportja, amelyek a legtovább jutottak az átalakulásban, számszerűségben viszont ők vannak a legkevesebben, arányuk épphogy eléri az 5 százalékot.  

A digitalizáció szentháromsága

A modern adatközponti technológiák – például a horizontálisan skálázható tárolórendszerek vagy a konvergens/hiperkonvergens infrastruktúrák – bevezetése javíthatja az infrastruktúrakiosztást, gyorsíthatja az informatikai projektek megvalósítását és az alkalmazásfejlesztést.

A felmérés szerint a cégek 54 százaléka használ már konvergens vagy hiperkonvergens infrastruktúrákat, 58 százalékuk vezetett be bővíthető tárolórendszereket, és a megkérdezettek fele akar elindulni a szoftveralapú megoldások irányába.

Az eseményen szó esett a digitalizáció mindhárom meghatározó fejezetéről a munkaerő megkerülhetetlen transzformációjáról, az IT-infrastruktúra átalakításáról, azon belül is a felhőtechnológia valamilyen szintű igénybevételének a szükségességéről. A Dell ezen a téren hibrid megoldást támogat, vagyis a vállalati adatok egy részére közvetlen telephelyi tárolást és feldolgozást javasol, más részét felhőbe vinné. Az átalakulás fókuszba hozza az IT-biztonságot is, aminek a jelentősége szakértők szerint soha ilyen mértékben nem kerül előtérbe, mint manapság. Ez a digitalizációs "szentháromság" mozgatja az egész iparágat.

A Dell EMC Hungary vezetője, Dienes-Oehm Tivadar beszélt a Dell és az EMC idén februári hivatalos indulást fúziójának globális és hazai hatásairól. A 100 százalékban partnerhálózati értékesítésére támaszkodó hazai Dell EMC csapat 30 fővel kezdi a közös életet, a nemrég zárult első negyedévet Dienes-Oehm elmondása szerint kétszámjegyű növekedéssel zárták, ami mögött kormányzati és versenypiaci projektek egyaránt megtalálhatók. Az összeolvadás további részleteiről itt írtunk bővebben.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.