A német kormány egy saját fejlesztésű malware segítségével hallgatná a polgárai online és mobil kommunikációját. Pedig a németek is nagyon felháborodtak, amikor Snowden kitálalt.

Hétfőn jóváhagyta a német kormány, hogy a rendőrség egy az állam által fejlesztetett malware – a német sajtóban csak Bundestrojanerként emlegetett trójai – telepítésével hallgathassa le saját azokat, akiket veszélyesnek ítél. A német belügyminisztérium szóvivője azzal vezette fel a bejelentést, hogy a német kormány végre olyan eszközhöz jutott állampolgári biztonságának a védelméhez, aminek hiányát régóta érezték. A program egyébként már tavaly elkészült, de használatát csak most hagyták jóvá – mondta a szóvivő.

Bírósági jóváhagyás kell

A állami trójai állítólag alkalmas a netes és a mobil kommunikáció lehallgatására is. A kormányzati szervek segítségével gyakorlatilag teljes hozzáférést kapnak a megfigyelt személy eszközei fölött. Ellenőrizhetik a háttér tartalmát, lehallgathatják az online beszélgetéseket, az okostelefonokon történő bármilyen kommunikációt.

A lehallgatást csak bírósági döntés birtokában lehet elindítani. Ugyanakkor a Deutsche Welle angol nyelvű oldala felhívja a figyelmet egy 2008-as alkotmánybírósági döntésre, mely szerint a hatóságoknak akkor van joguk távoli hozzáféréssel ellenőrizni az állampolgárok számítógépét, ha közvetlen életveszély kockázata vagy olyan bűncselekmény gyanúja merül fel, ami az államra veszélyt jelent. A Zeit Online hangsúlyozza is, hogy csak konkrét veszélyhelyzet esetén vethető be a módszer, például terrorcselekményre, gyilkosságra vagy emberrablásra utaló konkrét információk birtokában.

Jó ideje izmoznak ezen a németek

A német kormány is jó ideje dolgozik azon, hogy a kibertérben is megfelelő védelmi rendszer álljon fel. 2010-ben határozták el, hogy felállítanak egy önálló kibervédelmi ügynökséget. Az azonban elsősorban a külföldi kibertámadások kivédésére szolgálta. A belső védelemet pedig jobbára a német Gamma International által fejlesztett FinFisher/FinSpy programmal oldották meg, mint az egy két éve kirobban botrány nyomán kiderült.

A mostani döntés mögött valószínűleg az egyre nehezebben kezelhető menekültválság is hozzájárult. Ugyanakkor a program alkalmazásának kritikusai – Németországban elsősorban a Zöld Párt (Grünen-Fraktionsvize) – úgy vélik, ha igaz az állítás, hogy a Bundestrojaner gyakorlatilag teljes hozzáférést biztosít a megfigyeltek minden eszközéhez, akkor nem biztos, hogy megfelel a jelenlegi német szabályozásnak.

Ellenőrizni azonban ezt egyelőre nem nagyon lehet, mert a forráskódba egyelőre senki sem tudott belenézni.

Biztonság

Arab MI-cégbe fektet a Microsoft

Redmondnak csillapíthatatlan az étvágya, ha MI-fejlesztésről van szó. Az OpenAI-ba tolt sok milliárd dollár után ezúttal másfél milliárdot áldoz az egyesült arab emírségekbeli G42-re.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.