Így derült ki, hogy a világ 25 vezető hírszolgáltatója közül huszonegyet már megtámadtak állami kiberbetörők!

A Google két mérnöke arról beszélt Szingapúrban, a Black Hat Asia konferencián, hogy kutatásaik szerint egy újságíró vagy blogger jóval kitettebb a célzott kibertámadásoknak, mint bármely hétköznapi polgár. Az már csak mellékszál a hírben, hogy állítólag a Google figyeli is ezekre a támadásokat a világ szinte bármely pontján.

Shane Huntley és Morgan Marquis-Boire szerint a világ 25 legnagyobb-legfontosabb hírszolgáltató szervezete közül eddig legalább 21 esett áldozatul hackertámadásnak. Ez önmagában még nem nagy újdonság, hiszen épp tavaly év elején volt hír, hogy állítólag a kínai kormány próbálta feltörni több jelentős hírszolgáltató rendszerét. És azóta is több kevesebb rendszerességgel lehet hallani hasonló, sajtószervezeteket, kiadókat érő támadásokról.

Mindenki figyel mindenkit

Az külön izgalmat okozhat, hogy a két Google-kutató egyáltalán nem arról beszélt, hogy mindenhol gonosz távol-keleti számítógépmanók bújhatnak jóságos Reuters-tudósítók Airbookjának, hanem azt, hogy az újságírók erősen felülreprezentáltak a célzott kibertámadások célpontjai között. A támadások végrehajtói között pedig erősen felülreprezentáltak az államilag támogatott hackerek.

Ezt akár úgy is érthetjük, hogy az államok úgy általában meglehetősen kíváncsiak. Tehát nem csak a kínaiak, hanem szinte a világ bármely állama erősen érdeklődik az újságírók tevékenysége, levelezése, kapcsolatai iránt. Ráadásul nem csak a nagy szervezetek és azok munkatársai után kutatoknak nagy elánnal; a különböző kis, független orgánumok, sőt a bloggerek sem érezhetik magukat biztonságban.

Huntley egyébként meg is erősítette a Reutersnek: az újságírók és a hírügynökségek, szervezetek régiótól függetlenül célponttá válhatnak.

Huntley és Morgan Marquis-Boire előadásának volt még egy érdekessége – írja a Guardian. Bár a módszertanról nem árultak el sokat, előadásukban megemlítették, hogy a Google valamilyen módon követi azokat az állami szereplőket (értsd: államilag támogatott vagy hivatalos hackereket), amelyek veszélyeztetik a felhasználók biztonságát. Az mindenesetre megkönnyíti a dolgukat, hogy állítolag a világ 25 legnagyobb forgalmú hírportálájból kilencnek a Google biztosítja a e-mail szolgáltatást.

Az eredmények hitelessége szempontjából ez nem elhanyagolható tényező, tekintve, hogy a támadások egy jelentős része úgy indul, hogy a célszemély kap egy praparált e-mailt. A Google-nek emellett még ott van a VirusTotal is, ami szintén segíthet a hackertevékenységek megfigyelésében.

Lehet védekezni – mondja a bullshit

A Reuters és a Guardian is felhívja a figyelm,et a védekezés fontosságára, sőt a Guardian el is irányítja az kedves érdeklődőt a Google vonatkozó oldalára, ahol jó tanácsokat kaphatunk a védekezéshez. Látva az oldalt, azonban felmerül az ember fiában: a két kutató nem azért szellőztette meg a témát a szingapúri Black Hat Asia konferencián, hogy a Google újabb alkalmat kapjon a kétfaktoros azonosítás népszerűsítésére?

Biztonság

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.