Az amerikai cég több szolgáltatásánál, többek között a Flickr esetében is beszünteti a google-ös és facebookos azonosítókkal történő bejelentkezést. Az ok hivatalosan a teljesebb ügyfélélmény.

A visszalépést előrelépésnek beállítani sosem könnyű feladata a PR-részlegeknek. A Yahoo most bejelentett változásánál sem sikerült túl meggyőzőre a magyarázat arról, miért is lesz jó a felhasználóknak, ha több szolgáltatásnál már nem tudnak a Facebookon vagy a Google rendszerében lévő adataikkal belépni.

Mindent az ügyfélért(-től)!

A hivatalos vállalati kommunikáció szerint azért van szükség erre a módosításra, hogy az ügyfeleket még teljesebb módon tudják ezentúl kiszolgálni. Ez magyarra fordítva annyit tesz, hogy az elmúlt 4-5 évben sokat betegeskedő, de főleg az USA-ban még mindig nagyon komoly tényezőnek számító Yahoo szeretne minél több információt kapni – és házon belül felhasználni – a szolgáltatásait igénybe vevőkről. Utóbbi nyilvánvalóan arra is jó, hogy a cég hirdetőpartnerei számára vonzóbb reklámköltési lehetőségeket tudjon biztosítani.

A Google és a Facebook kizárása fokozatosan történik majd, és az elmondottak alapján első körben például az Észak-Amerikában nagyon népszerű Fantasy Sports oldalán lesz kötelező Yahoo-regisztrációt használni. Magyarországon azonban valószínűleg sokkal többeket érint az, hogy a Flickr képtároló, képmegosztó szolgáltatásnál is hasonlóan fognak eljárni. A Yahoo portfóliójába már közel egy évtizede bekerült Flickr legutóbb akkor került rivaldafénybe, amikor egy nagygenerállal felérő fejlesztési hullám részeként minden felhasználónak 1 terabájt ingyen tárhelyet biztosítottak.

Utóvédharc vagy ellentámadás?

Az utóbbi bő fél évtizedben számos első számú vezetőt "leamortizáló" Yahoo irányítását 2012-ben vette át Marissa Mayer, aki azóta több fronton is megpróbált életet lehelni abba a cégbe, amelyről 2011 végén szinte mindenki azt hitte, hamarosan bekebelezi valamelyik versenytársa. A Yahoo azonban akvizíciós célpont helyett nagy étvágyú felvásárlóvá vált: néhány tízmillió dollárostól egészen milliárdos üzletig terjedt a skála. Mindeközben a régi, alapvető szolgáltatások közül is több (Yahoo Mail, Finance) kapott némi ráncfelvarrást, bár ezek finoman szólva sem mindig arattak osztatlan sikert a felhasználóknál, sőt a levelező átalakulását egy bosszantó, hetekig elhúzódó technikai hiba is tetézte. Ráadásul adatbiztonság szempontjából sem az eminensek között lehet említeni a céget, ami nyilván nem jön jól a most bejelentett egységesítésnél.

A Yahoo utóbbi néhány évének története tehát egyaránt tartalmaz biztató és negatív kicsengésű elemeket, de a cégvezetés teljesítményéről annyi pozitívumot mindenképpen el lehet mondani, hogy nem váltak felvásárlási áldozattá. Sőt ha csak a tőzsdei árfolyamokat nézzük, kifejezetten jónak tűnik a trend: a 2012 elején 15 dollár környékén topogó részvények jelenleg 40 dollárt érnek.

Közösség & HR

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.