Az új fizetési technológiák megjelenése miatt mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk a bankoknak, ha nem akarnak lemaradni az ügyfelekért folyó versenyben.

A bankok jövőre az ideinél jóval többen és többet költenek új fizetési technológiákra – áll az Ovum brit piackutató előrejelzésében. A világméretű fejlesztések mozgatórugói a biztonsággal kapcsolatos szigorúbb elvárások, a változó ügyfélszokások és az olyan új fizetési technológiák, mint a blockchain, a mobilfizetés, a valós idejű fizetési tranzakciók. Ezek együttvéve jövőre háromból már két bankot arra ösztönöznek, hogy növeljék ez irányú kiadásaikat.      

Fő a biztonság, a legtöbbet erre költenek a pénzintézetek

A jövő évi várakozások jelentősen meghaladják az idei tényleges költéseket, ebben az évben a világon működő bankoknak alig több mint a fele, 52 százalék fordított több forrást az újabb fizetési technológiákra. Még ennél is meggyőzőbb az állítás, ha azt nézzük, hány bank tervez a korábbinál legalább 6 százalékkal nagyobb összeget fizetési megoldások fejlesztésére fordítani. Ez a mutató az idei közel 10 százalékról 2016-ban majdnem 30 százalékra ugrik.
 

Banki IT-költések változása
Create bar charts


A fizetési tranzakciókra, újfajta fizetési szolgáltatásokra fordított beruházások már az elmúlt években is igen jelentősek voltak a bankoknál, amelyeknek lépést kellett tartaniuk az elektronikus pénzügyi műveletek iránti igény növekedésével. Ez a folyamat 2016-ban tovább erősödik – emeli ki az Ovum elemzése.

A fejlesztések egyik legfontosabb indítéka - a szabályozói elvárásoknak való megfelelés mellett -, hogy növekszik a banki tranzakciók biztonságával kapcsolatos aggodalom. A kutatásba bevont kereskedelmi bankok 70 százaléka számolt be arról, hogy a korábbinál jóval többet költ biztonsági és csalásfelderítő technológiákra.

Ez az intenzitás az új fizetési eszközök és szolgáltatások megjelenésével egyáltalán nem meglepő, főleg az azonnali fizetések iránti igény megnövekedésének a tükrében. A biztonsággal összefüggő elvárások új azonosítási eszközök megjelenését és a tokenes technológia felfutását hozhatják magukkal.

A kutatásba bevont kereskedelmi bankok 34 százaléka a következő években a biometrikus azonosítással operáló megoldásokra fókuszál, de további biztonsági információkkal is számolnak. Például ilyen lehet az adatoknak a helyszíni beazonosítása a pénzügyi tranzakciók során.

Csalódtak az ügyfelek az Apple Pay-ben

A bankok sokat vártak az Apple pénzügyi megoldásától, az Apple Pay bevezetésétől, ám csalódniuk kellett. Ez megtanította őket arra is, hogy nem lehet az ügyfelekre semmi olyan új terméket, vagy szolgáltatást erőltetni, aminek nem látják világosan az előnyét, szükségességét. Még az almalogós varázspálca suhintása sem elég ahhoz, hogy azonnal repülőrajtot vegyen az érintés nélküli mobilfizetés.

Hasonló platformokat izzított be a közelmúltban a Google és a Samsung is, ám mindegyiküknek fel kell készülnie arra, hogy ennek a fizetési formának a tömeges elfogadottsága még hosszú éveket vesz igénybe - vélik a hivatkozott kutatás összeállítói.

Megkerülhetetlen lesz a blockchain?  

A figyelem a bitcoinról mint fizetőeszközről mind a bankoknál, mind a kereskedelmi cégeknél egyre inkább eltolódik a bitcoin elosztott főkönyvi rendszere, a blockchain felé, amely pontosan és meghamisíthatatlanul rögzíti a bitcoinnal megvalósuló két végpont közötti tranzakciókat. Ahogy a szabályozói környezet tisztul, úgy kerül előtérbe a blockchain és az egyéb elosztott főkönyvi technológiák gyakorlati alkalmazása.

Nem minden vállalatnak és intézménynek lesz szüksége rövid távon blockchainre, de mindenkinek fontos, hogy megértse, hol tud ez a technológia a szervezetükbe illeszkedni. "Aki túl lassan mozdul, hosszabb távon akár ki is maradhat belőle" – emeli ki az Ovum elemzése.

Piaci hírek

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.