A picike, bárki számára elérhető Raspberry Pi világuralomra tör.

Mindössze fél évtizedre volt szüksége a Raspberry Pi miniszámítógépnek arra, hogy a legnépszerűbb számtógépek között felérjen a harmadik helyre. Ezt maga az alkotó, a Raspberry Pi mögött álló cég alapítója, Eben Upton jelentette be. Állítása szerint a miniszámítógép egy olyan, ikonikus masinát taszított le a trónról, mely már két évtizede ült ott (és javítani semmi esélye sincs): a Commodore 64 visszaszorult az általános célokra használt számítógépek öröklistájának negyedik helyére.

Kicsi gép, kis elvárások

Nem titok, hogy a Pi népszerű, mi is többször beszámoltunk a kis eszköz fontos mérföldköveiről (legutóbb például tavaly szeptemberben, a 10 millió eladott példányszám kapcsán). Ennek kulcsa az alapítók számítástechnika iránt érdeklődők számának növelésének elkötelezettségében rejlik. Egészen kicsiben kezdték, Upton elárulta, hogy először csupán azt szerették volna elérni, hogy több ember vegye fel a számítástechnika tárgyat a Cambridge-i Egyetemen.

Ehhez a legegyszerűbb út egy nagyon olcsó, de programozható számítógépen keresztül vezet, ami nem csak megragadja a fiatalok figyelmét, de alacsony költsége miatt a vékony pénztárcával rendelkezők is megengedhetik maguknak kipróbálását. Upton abban bízott, hogy a Raspberry Pi révén visszahozhatják annak a rajongásnak egy részét, amit az előző generációs programozók, számítógép-felhasználók éreztek a Sinclair Spektrumok és Commodore 64-ek iránt.

A projekt elindulásakor abban reménykedtek, hogy ha nagyon szerencsések lesznek, akkor a kezdeményezés életciklusának végéig talán 10 ezer darab miniszámítógépet is el tudnak majd adni. A többi pedig már történelem: a valós értékesítési számok bőven meghaladták a legvadabb elvárásokat is. A kezdetek óta már három változata is megjelent a fő modellnek, és két kiadása a még kisebb, de szintén kedvelt Pi Zero-nak.

Nincsen egyedül

A gyakorlatilag nonprofit gazdálkodó szervként működő Raspberry Pi Foundation dedikáltan nem akarja hatalmas nyereségre váltani a kis eszköz sikerét, továbbra is elkötelezett az eredeti elképzelés mellett: olcsó, de jól használható számítógépekkel rávenni az embereket a számítástechnika és a programozás iránti érdeklődésre. Upton közlése szerint ezért minden alkalommal, amikor valaki megvásárol egy Raspberry Pit, akkor anyagilag támogatja az alapítványnál éppen zajló mérnöki munkákat és kutatási programokat, beleértve a Code Clubot és a Picademy-t.

A szegmenst persze nem egyedül képviseli a brit fejlesztés; a Raspberry Pi tavaly ősszel komoly konkurens kapott a PocketCHIP személyében. A kaliforniai Next Thinghez köthető minigépet a „világ első 9 dolláros számítógépeként” hirdetik, a Linuxot futtató kis masina ezért a pénzért meglepően acélos hardveres képességekkel rendelkezik.

Konzumer tech

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.