A cég már februárban közölte, hogy megkezdte a szállítók kiválasztását.

Nehéz helyzetbe hozza a gépek közti (m2m – machine-to-machine) kommunikációban érdekelt cégeket az MVM Net hálózatfejlesztése, ám mintha önként lemondtak volna erről a piacról – írja a Népszabadság. A cég már február elején közölte, hogy bő fél évnyi előkészítő munka után kiírta az eszközszállító és kivitelező kiválasztására vonatkozó pályázati eljárásait. A társaság azt is közölte, hogy a 450 MHz-es LTE hálózat kiépítésének tervezett költsége 12,8 milliárd forint.

Már a frekvenciapályázatnál is sejthető volt a végkifejlet

A Nemzeti Média és Hírközlési hatóság (NMHH) 2013 októberében írt ki pályázatot a 450 MHz-es sáv szabad blokkjaira. Az már a kiírásból is következett, hogy csupán egy befutó lehet, hiszen a blokkokat egyetlen felhasználói blokként kívánta értékesíteni a hatóság. A kiírásban emellett szerepelt, hogy a hasznosítás célja mindenekelőtt az, hogy a kiépülő hálózaton a nyertes elsődlegesen kormányzati célokat (különösen a kormányzati elektronikus hírközlési infrastruktúrát, az e-közigazgatást, az elektronikus útdíjrendszert) is támogató rendszert üzemeltessen.

Nem is okozott meglepetés, hogy végül a pályázaton egyedül elinduló MVM Net lett a befutó. Különösen azért, mert mint arra a Népszabadság felfigyelt, a tavaly februárban megjelent Infokommunikációs Stratégia már tényként kezelte, hogy az MVM Net épít hálózatot az értékesítendő frekvencián. Akkor ezt az illetékesek azzal magyarázták a napilapnak, hogy a stratégiában ez nem tényként, hanem legfeljebb célként szerepelt.

A Világgazdaság azt is tudni vélte, hogy a hálózat tényleges kiépítésére az Alcatel-Lucent a legesélyesebb, sőt akkor a gazdasági lap úgy fogalmazott, hogy 100 millió dollárra (jelenlegi árfolyamon mintegy 28 milliárd forint) is rúghat a hálózat kiépítésének a költsége. Az akkori becsléshez képest visszafogottnak tekinthető az MVM Net februári közleményében szereplő összeg.

Irreálisak az üzleti elvárások?

Az LTE technológiával kiépülő hálózat a kiírásnak megfelelően mindenekelőtt kormányzati célokat szolgál. A Népszabadág online oldalán megjelent cikk kormányzathoz közeli forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a projekt üzleti tervében évi 1,6 milliárd forint bevétellel számolnak az m2m kommunikációból, miközben meghatározó iparági szereplők szerint jó esetben pár százmilliárdos lehet ez a piac.

Ugyanakkor arról keveset tudni, hogy az üzleti tervben milyen súllyal szerepel a hálózat elsődleges célja, azaz például a kormányzati elektronikus hírközlési infrastruktúra biztosítása, az e-közigazgatás és az elektronikus útdíjrendszer támogatása, illetve az egyéb, már a kiírásban megfogalmazott lehetséges célok: például az elektronikus házi őrizeti rendszer megerősítése, a készenléti és segélyszolgálatok kommunikáció hatékonyabbá tétele és így tovább.

A lehetséges konkurensek egyelőre kivárnak

Az m2m piac kétségtelenül dinamikusan bővülő terület – az Ovum piackutató cég szerint 2019-ig világszinten háromszorosára nő –, és az m2m-nek csupán egy szelete az ún. smart metering, azaz például a közműhálózatokban az okos mérők alkalmazása. Ez utóbbinak magyarországi pilotja egyébként a Népszabadság információi szerint nem volt sikeresnek nevezhető. A lap magyarázata szerint azért sem, mert pilot kiértékelt időszaka épp egybeesett a rezsicsökkentési intézkedésekre, melyek értelemszerűen az energiatakarékosság ellen hatottak.

Az MVM Net lehetséges konkurensei – elsősorban a távközlési szolgáltatók – egyelőre kivárnak. A Népszabadság cikke szerint úgy tűnik, mintha lemondtak volna erről a piacról. Részben a méret miatt (kevés lenne a bevétel a szükséges beruházások miatt), részben mert nem akarnak konfrontálódni a magyar állammal. A távközlési szolgáltatóknál ettől függetlenül vannak kutatások az m2m területén, a Vodafone már két éve meghirdette, hogy nagyobb energiát fektet az m2m piacra, és azóta több esetben is exponálta magát mint az m2m elkötelezett támogatója. A tavaly novemberi Internet Hungary főszponzoraként is ezt a kérdéskört hangsúlyozta a rendezvényen.

A többi távközlési szolgáltatótó még főleg csak szólamok szintjén foglalkozik a kérdéssel.

Újra kell tárgyalni a szerződést

A Népszabadság felhívja a figyelmet arra, hogy az MVM Net késésben van a hatósági szerződésekben előírtakhoz képest. Mint azt korábban megírtuk Az MVM Netnek a tavaly április 30-án megtörtént szerződéskötést követően nyolc hónapja lett volna a hálózat első ütemének kiépítésére, azaz addig az egy számjegyű utak mentén és kilenc nagyvárosban kellett volna kiépítenie az előírt adatátviteli kapacitásokat. Húsz hónap alatt pedig 95 százalékos területi lefedettséget kellene biztosítania.

Emellett a szerződés eredetileg nem az MVM Net által tervezett LTE hálózat megvalósítására szólt, amit szintén újra kellene tárgyalniuk az NMHH-val. A lap értesülése szerint ennek még nincs nyoma.

Piaci hírek

Az Adobe beengedné magához az OpenAI technológiáját

Jönnek a videós Firefly modellre épülő eszközök a Premiere Próba, miközben a gyártó már vizsgálja a külső MI-fejlesztőkkel való partnerség lehetőségeit is.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.